Összegyűjtöttünk 7 törpét, azaz apró terepjárót a világ különböző részeiről és az autóipari történelem különböző korszakaiból. Érdemes megcsodálni őket!

Az első törpe: Suzuki Jimny

A 70-es években megszületett Jimny ma is élő valóság. Persze már egy modernebb kiadásban. Igaz, a nagy átalakuláshoz csaknem 20 évet kellett várni. Szerencsére, az alapkoncepciót nem rejtették az autótörténet porosodó szekrényébe. Ez a kis terepjáró saját hazájában, Japánban mindenki számára ismerős, a kétkezi munkástól a hipszterig. Sőt, talán ma nagyobb népszerűségnek örvend, mint valaha.

Húsz év gyártás után váltotta le a Suzuki az előző Jimnyt, de nem sokat változtatott a szemmel láthatóan katonai eredetű, magasabb-mint-széles, ütős kis terepjáró dizájnján. A ráncfelvarrás annyira jól sikerült, hogy a gyártó alig győzi a megrendeléseket. A jópofa külső azonban ne tévesszen meg senkit: a Suzuki Jimny maradt a terhelhető terepjáró vadászoknak vagy mezőgazdasági vállalkozásoknak.

A mai Jimny egy igazi kompakt kocka: hossza 3,7 méter, szélessége és magassága pedig 1,7 méter.  Az első generáció azonban meglehetősen kicsire sikeredett. Az 1970-es LJ10 modell csupán három méter hosszú, és az összecsukható szélvédő miatt lenyűgözően alacsony. A ponyvából készült tető eltávolításával a szélvédő lett a jármű legmagasabb pontja, a pótkerék pedig bekerült az autó belterébe, közvetlenül a vezetőülés mögé. Az 1970 áprilisában tartott bemutató idején ez volt az első 4x4-es autó a kategóriájában.

Az apró méretű, bohókás megjelenésű, 590 kilogrammos jármű az összkerékhajtással könnyedén megbirkózott szinte bármilyen tereppel. A „Dzsimnik” motorházteteje alatt a mai napig egy nem túl erős, 1,5 literes motor rejtőzik. De az LJ10 modell 360 köbcentis motorja alig 25 lóerőre volt képes. Íme, ezt jelenti a kompakt jelző a szó valódi értelmében.

A második törpe: M422 Mighty Mite

Amikor az amerikai hadsereg összkerekes terepjárói kerülnek szóba, mindenkinek a második világháborús Willys MB és a közelmúlt sztárja, a Humvee ugrik be. Pedig méltánytalanok lennénk, ha elfeledkeznénk a híres katonai terepjáróról, a  4x4-es M422 Mighty Mite-ról. A taktikai terepjárót 1959 és 1962 között gyártották a tengerészgyalogságnak. Szállíthatták helikopterrel, és ledobhatták ejtőernyővel is.

A Mighty Mite M422 prototípusa 1946-ban készült el. Az American Motors Corporation által gyártott autóból 1250 darab épült, plusz további 2672 db az M422A1 jelzésűből. A 3,72 méter hosszú, 1,524 m széles, 1,5 m magas, üresen 770 kilogrammot nyomó vasba 1,8 literes, 55 lóerős motort tettek. A maximális sebessége 100 kilométer/óra, a hatótávolsága 362 kilométer volt. Ez volt az első olyan katonai terepjáró, amelyet alumínium testtel láttak el.

Érdekesség, hogy az 1953-as Mighty Mite prototípusban Porsche -"szív" dobogott.

A Mighty Atka szó egyébként azt jelenti: "Hatalmas Atka". A külsejét, a mozgását és a rendeltetését is figyelembe véve, el kell ismerni: találó volt a névválasztás.

A harmadik törpe: Luaz-967

A szokatlan megjelenésű orosz LuAZ-967 katonai szállítójármű egyfajta válaszként tekinthető a tengerentúli kihívásokra.  Az ötvenes évek elején a Szovjetunió katonai részlegében született meg az a gondolat, hogy a lőszerek és a sebesültek szállítására szolgáló, egészen egyszerű, de fürge, akadályt nem ismerő terepjárót hozzanak létre. Megszületett a 3,7 méter hosszú jármű, amely nemcsak hegyeken-völgyeken és az ellenséges vonalakon viharzott át, hanem úszni is tudott, három kilométer per óra sebességgel.

Az első LuAz-ok at a hatvanas évek közepén rendszeresítették a szovjet hadseregben. A hegesztett kerettel ellátott, hajószerű test alacsony és zárt volt, a vízszivattyúk elöl helyezkedtek el. A kormányoszlopot és az üléseket lehajthatóvá tették, a sofőr így akár fekvő helyzetben is vezethette a járművet, hogy harci körülmények között csökkentse a célfelületet. Az összes szabad helyet kihasználták. Ha kellett, lőszeresládákat helyeztek el benne, ha kellett, hordágyakat.

Kezdetben egy kis motorkerékpár-motort tettek a LuAz-okba, a karosszéria-panelek műanyagból készültek. De a sorozatgyártás idején már fémből készült a kaszni, amihez már nagyobb és erőteljesebb motor tartozott.

A negyedik törpe: Steyr-Puch Haflinger

A tiroli lófajtáról elnevezett, összkerékhajtású terepjáró 1959-ben jelent meg. Szinte mindenki hallott már a Steyr-Daimler-Puch cégről - annak legendás G-osztályáról és a Pinzgauer-féle csodaautóról. Az osztrák márka portfóliójában azonban az első modell a Haflinger volt.

A Haflinger egy kicsi, könnyű, négykerék-meghajtású, nagy mozgékonyságú haszongépjármű. Hossza kb. 3,5 méter, szélessége 1,5 méter. A terepjárót egy 643 köbcentis, hátulra szerelt, léghűtéses motor hajtotta. A körülbelül 600 kg súlyú Haflingert négy erős ember képes felemelni, és mégis képes 500 kg-os rakományt simán szállítani.

A hadseregnek szánt járművet a kezdetekben csak nagy jóakarattal lehetett teljes értékű autónak nevezni: eleinte a karosszéria-paneleket szinte nem használták a Haflingeren, és a teljes berendezés az elülső részre koncentrálódott: egy pár védőpanel és egy szélvédő keret.

Érdekesség, hogy a terepjáró váza hosszú mérnöki munka zavaros eredménye lett. A modell "gerince" egy hatalmas hosszanti cső volt, amelybe az alváz szerelvényeit és alkatrészeit integrálták. Ez a rendszer kibővítette az off-road képességeket, és jelentős felfüggesztési módosításokat tett lehetővé. Később a technológiát kibővítették és továbbfejlesztették a nagyméretű Pinzgauer modellnél. A Haflinger azonban az egyik legegyszerűbb terepjáróként vonult be a történelembe.

A Haflinger fénykora a 70-es évekre tehető, amikor a hadsereg után civil szolgálatra is befogták. Ekkor a modell teljes értékű Polycab kabint kapott, amelytől azonban elvesztette egyedi báját. A terepjáró gyártása 1974-ben fejeződött be. Az üzem összesen 16,7 ezer példányt készített.

Az ötödik törpe: Ferves Ranger

Ezt a pufók torinói teherhordót a Haflinger szerény utánzójának nevezhetjük. Szerény a szó minden értelmében. Keskeny tengelytávjának köszönhetően a 2,8 méter hosszú Ferves Ranger akár egy teherautó platóján is elfért. Nagy előnye épp az volt, hogy a kaotikus közlekedésű olasz városokban a legnagyobb csúcs idején is le tudott parkolni.

A Ferves (Ferrari Veicoli Speciali) vidám karosszériájával tűnt ki, mely egy összkerékhajtású futóműre épült. A Ferves (FERrari VEicoli Speciali) először az 1966-os torinói autókiállításon mutatta be a Rangert a Fiat 500 és a Fiat 600 kis terepjáró változataként. Az autó nyitott karosszériával, 4 vinil borítású üléssel, összecsukható szélvédővel rendelkezett.

A Ferves 1965-től 1970-ig készítette a több célú Rangert, melyet egy hátsó, 499 köbcentis, kéthengeres soros motor hajtott. A motor és a kormány a Fiat 500-tól, a felfüggesztés és a fékek a Fiat 600-tól származnak. Két- vagy négykerék-meghajtással is árulták.

A maximális sebesség mindössze 70-80 km / h volt, és kb. 300 kg hasznos terhet tudott cipelni. 

A piac azonban nem értékelte magasra. Öt év alatt a Ferves körülbelül 600 "Rangert" állított elő.

A hatodik törpe: Ferrario Lucertola

Becsapós a neve. Ennek a hatkerekű mikro-terepjárónak természetesen semmi köze a Ferves céghez, még kevésbé a Ferrari birodalomhoz. A három méter hosszú Ferrario Lucertola 500, ismertebb nevén Fiat 500 Lucertola terepjárót Lombardiában gyártotta az albavillai Ferrario cég 1969 és 1974 között.

A miniszörnyet (a lucertola olasz gyíkot jelent) 1969-ben Giuseppe és Carlo Ferrario gépészmérnök testvérpár hozta létre, akik egy modellben ötvözték a lánctalpas terepjáró képességét, a Fiat 500 és Fiat 600 modellek alkatrészeit.

A prototípus iránt nagy lett az érdeklődés az eredeti műszaki megoldásai és az alpesi öszvérösvényekhez való rendkívüli alkalmazkodóképessége miatt. Olyannyira, hogy 24 darabot építettek belőle, mindet megrendelésre.

Az autó egyediségét a 6 × 4 képlet szerinti hajtás adja: a két hátsó tengely haladt, az első kerekek pedig egyszerűen kormányozhatók voltak. A karosszéria rendkívül szögletes és vizuálisan egyszerű. Az utasfülke négy ember és 50 kg poggyász befogadására volt alkalmas.

Kompakt méretei lehetővé tették a keskeny utcákon való fordulást, illetve a nehéz hegyvidéki terepek leküzdését. A terepen való mozgás elősegítése érdekében a hátsó kerekekre mindkét oldalról rögzítő láncokat helyeztek, amelyek hernyónyomok hatását keltették.

Mivel „házi készítésű” autóról van szó, a Ferrarios a megrendelt két tucat legyártása után lezárta a projektet. Az egyik utolsó példánya az USA-ban, a Nashville-i Lane Motor Museumban található.

A hetedik törpe: Volkswagen Iltis

A 3,8 méter hosszú és 1,5 méter széles Volkswagen Type 183, közismertebb nevén Iltis (görény) a német hadsereg számára fejlesztett mini terepjáró volt, amiből csak minimális példányszámot szántak civil felhasználásra. Amolyan német Willys Jeepként tekinthetünk rá, amit az Audi mérnökei kezdtek el fejleszteni a VW számára.

Az 1977-ben megjelent autók a Munga meghosszabbított alvázára épültek, 1,7-es, 75 lóerős benzinmotorral rendelkeztek, és összkerékhajtással büszkélkedtek. Maximális sebessége 130 km/h volt. A polgári autókból felhasznált számos alkatrész és a „régi iskola” elve szerinti könnyű, egyszerű és primitív felépítés kedveltté tette az Iltist.

A belső tér minimális volt, bár a korabeli Volkswagen Passat üléseit meglepően kényelmesnek tartották. Az apró hátsó ülés két külön-külön összecsukható háttámlával rendelkezett, de főleg alkalmi ülésként tekintettek rá.

A polgári autókból felhasznált számos alkatrész és a „régi iskola” elve szerinti könnyű, egyszerű és primitív felépítés kedveltté tette az Iltist. 1981-ig mindössze 8800 darab készült a könnyű beavatkozóból, de így is a hamvába holt „európai dzsip-projekt” fricskájaként vonult be a hadtörténelembe.

Polgári változata nagyon kis arányt tett ki a gyártásban, azonban az olcsóság és a könnyű szerelhetőség – mint előnyök – megmaradt a G Mercedesszel szemben, így a kanadai Bombardier megvásárolta a gyártási és forgalmazási jogot. A saját haderő részére készített 2500 darab, különböző kivitelű Iltis mellett gyártottak az ománi, kameruni és a belga hadsereg részére is. Az utolsó ­– kanadai - Iltis-flottát 1997-ben állították hadrendbe.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!