motorgyártás

A héten újraindul a termelés az Opel szentgotthárdi gyárában

2020.05.11.

„Munkavállalóink egészségének és vállalatcsoportunk gazdasági helyzetének védelme továbbra is a két fő alapelv működésünk irányításában. A megerősített egészségvédelmi intézkedésekről szóló protokollunk magas szintű védelmet kínál munkatársaink számára, és ez az első feltétele a gyártóüzemünk újraindításának. Emelett a gyártás alakulását a kereskedelmi tevékenység, és eladások befolyásolják. Fokozatosan és biztonságosan újraindítottuk ipari gyártórendszerünket az ügyfelek által elvárt autók gyártására. Ez a két kritérium határozza majd meg az elkövetkező hetek és hónapok döntéseit”jelentette ki Yann Vincent, a PSA csoport gyártásért felelős alelnöke.

 

A szentgotthárdi motorgyár termelésének szüneteltetését követően megerősített egészségügyi protokollt vezettünk be a szakszolgálatok támogatásával, valamint szoros együttműködésben a szakszervezetekkel és az Üzemi Tanáccsal. Ennek a rendszernek az április 7-én elvégzett auditálását követően készen állunk arra, hogy 2020. május 13-ával kezdődően fokozatosan és biztonságosan folytassuk a 3 hengeres turbó PureTech benzinmotorok gyártását” – nyilatkozta Grzegorz Buchal gyárigazgató.

A Covid-19 vírus okozta egészségügyi válság kezdete óta a PSA csoport prioritása a munkatársak egészségének védelme és a vállalat fenntarthatóságának biztosítása volt. A gyártás szüneteltetése alatt a PSA csoport megerősített egészségügyi intézkedéseket vezetett be, amelyeket az egyes telephelyekhez igazítottak. A szakszolgálatokkal közösen összeállított egészségvédelmi protokollt széles körben megosztották a munkavállalói képviseletekkel, és rendszeres ellenőrzéseknek vetették alá. Ezen kívül úgynevezett „protokoll referenseket” is megbíztak, akik felelnek az intézkedések alkalmazásának napi szintű ellenőrzéséért és szükség esetén a javító intézkedések végrehajtásáért.

A termelés fokozatos és biztonságos újraindítására ezekben a hetekben kerül sor a vállalatcsoporton belül.  A termelés részleges újbóli indításának első hulláma, május 4. és 11. között kezdődött figyelembe véve a kereskedelmi tevékenységek beindulását.

Ezzel a fokozatos és felelősségteljes megközelítéssel a PSA csoport kompromisszumok nélkül cselekszik a munkavállalói és az ügyfelei védelmének érdekében miközben biztosítja a vállalat fenntarthatóságát.

Bevezetett intézkedések többek között:

  • Egyéni testhőmérséklet ellenőrzése, tünetek dokumentálása.
  • Maszkok és alkoholos fertőtlenítő szerek biztosítása.
  • Védőszemüveg vagy védőpajzs viselete a munkahelyen.
  • Biztonságos távolság betartása a munkahelyen, beleértve a pihenőhelyeket és a padlójelöléssel ellátott közlekedőket is.
  • Ajtók nyitva tartása a kilincsek érintésének elkerülése végett (kivéve a tűzvédelmi ajtókat)
  • A szerszámok és a munkafelületek gyakori tisztítása
  • Várakozási idő a beszállított termelési anyagok felhasználását megelőzően.
  • A műszakváltások szabályainak módosítása az átfedések elkerülése érdekében.
  • Egyéni közlekedés a munkába, amennyiben ez lehetséges. Maszkok használata és előre meghatározott ültetési szabályok az utazás során.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.26
A korhűen legyártott, az eredetivel tökéletesen egyező Auto Union Lucca először jelent meg....
2026.07.26
A világbajnoki címvédő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 41. Forma-1-es Magyar....
2026.07.26
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó extrákkal. ..
2026.07.26
És mit kell tennünk, ha ilyennel találkozunk?   ..
2026.07.26
A hosszabb távokra használt utazóautóknál ma is van még létjogosúltsága a dízel erőforrásnak, ezt....
2026.07.26
A Corsa A GSi-től az új Corsa GSE-ig: eddig minden Corsa-generáció felvonultatott legalább egy....
2026.07.26
Helyére került a Déli Körvasút új, 2500 tonnás acél hídszerkezete a Soroksári út felett - közölte....
2026.07.26
Egy utas az autóba szorult a baleset következtében – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.07.26
Közel kétmillió eladott jármű és kiugró exportnövekedés mellett rekord első félévet zárt a Geely....
2026.07.26
Sokan papucsban ülnek a volán mögé nyáron, és jogszabály nem tiltja ugyan, de a nem megfelelő....