e-mobilitás

Hétfőtől újra lehet pályázni az elektromos kerékpárok vásárlásának támogatására

2021.02.28.

Hétfőtől negyedik alkalommal nyílik meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) elektromobilitást ösztönző pályázata, amely eddig már több mint 2200 elektromos kerékpár kedvezményes megvásárlását segítette, hozzájárulva ezzel a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben meghatározott célok eléréséhez - jelentette be Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár az ITM vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.

Emlékeztetett: a kiírás célja - a környezet védelme mellett - a munkavállalók autóhasználatának csökkentése, a kerékpáros közlekedés ösztönzése, és ezáltal a magyar családok egészségének javítása. A pályázat népszerűsége töretlen, az első három körben mintegy 2214 darab kerékpár vásárlására ítéltek meg támogatást, összesen 238 millió forint értékben, melyből 236 millió forint esetében már a támogatási okiratot is kiállították.

    

Azt írták: az 1 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett kiírás negyedik szakaszában március 1. és 5. között lehet benyújtani a pályázatokat, amelyekről az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. a benyújtási szakasz lezárását követően 20 munkanapon belül dönt. Amennyiben egy pályázat támogatásban részesül, a döntéstől számított 10 munkanapon belül a pályázati portálon keresztül elérhetővé válik a vásárláshoz szükséges támogatási okirat.

Az elektromos rásegítésű kerékpárokhoz ezúttal is magánszemélyek juthatnak hozzá kedvezményesen. Pályázatot legalább három hónapos folyamatos munkaviszonnyal, megbízási jogviszonnyal vagy vállalkozói jövedelemmel rendelkezők nyújthatnak be, személyenként maximum egy bicikli támogatására. A támogatás maximális mértéke a pedálszenzoros rásegítésű kerékpárok esetében a maximum 400 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 90 ezer forint, a nyomatékszenzoros kerékpárok esetében a maximum 900 ezer forintos eladási ár 50 százaléka, de legfeljebb 150 ezer forint.

A pályázat ötödik körében tervezetten április 5. és április 9. között lehet majd benyújtani a kérelmeket - áll az ITM közleményében.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Meghalt egy motoros, aki lesodródott az útról és az árokba csapódott vasárnap délután a 76-os....
2026.09.06
Húsz éve még nem sikerült a kínai partra szállás, az importautók elleni fellépésben napjainkban....
2026.09.06
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Nem élünk mi túl veszélyesen? ..
2026.09.06
Egy Kelet-Stájerországban balesetet szenvedett motorost csak tizenegy óra után találtak meg. A 63....
2026.09.06
A világbajnoki pontversenyt vezető és hazai közönség előtt szereplő Andrea Kimi Antonelli, a....
2026.09.06
Jelentősen felfutott a tavaly a kínai autók értékesítése, 2025-ben összesen 8115 kínai jármű talált....
2026.09.06
Elnyerte a legmagasabb, ötcsillagos Euro NCAP biztonsági minősítést az új Leapmotor B05. ..
2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..