Dacia Lodgy

Hétüléses hibrid SUV válthatja a Dacia Lodgyt

2020.12.27.

Nálunk rendkívül sikeres volt az állami hozzájárulásnak köszönhetően, azonban máshol az elvárások alatt teljesít a Dacia Lodgy, így eljött az idő, hogy valami divatosabbra váltsák.

Hiába rendkívül sikeres hazánkban a Dacia Lodgy a különösen kedvező állami kedvezményeknek köszönhetően, máshol sajnos nem ennyire kívánatos a számok szerint. Tavaly mindössze 29 000 darabot adtak el belőle Európában, talán ezért is szeretne tőle megszabadulni a román márka. Sőt, belső források szerint már az utódján dolgoznak, amit belső körökben RJI kódon emlegetnek. Azonban dobhatják a ma már kevésbé divatos egyterű formát, és a Lodgy utódja már SUV-ként érkezhet a piacra, ugyanakkor szintén 7 üléssel.

Alapját ugyanaz a CMF-B platform szolgáltathatja, amit az új generációs Logan és Sandero is használ, illetve megannyi kisméretű Renault és Nissan modell – például a Clio, a Captur vagy éppen a Juke. Azonban a harmadik üléssor beszuszakolásához szükség lehet a tengelytáv meghosszabbítására, illetve nagyobb hátsó túlnyúlásra is. Motorkínálat terén is a jól ismert erőforrásokat várhatjuk: az új generációs 1,0 literes TCe benzinmotortól kezdve a Daimlerre közösen fejlesztett 1,33 literes motorokon keresztül egészen az új 1,6 literes E-Tech hibridig.

Így akár öntöltő és mild hibrid is lehet az új Dacia kínálatában, ahogy az LPG-t sem dobta még a Dacia – szinte az utolsók között tartanak ki mellette. Arra kevés esély mutatkozik, hogy ugyanúgy Marokkóban tartanák a gyártását, mint a Lodgynak. Sokkal valószínűbb, hogy áthelyezik Pitestibe, a Duster romániai gyárába az összeszerelést. Így már csak a Spring villanyautó lehet az egyetlen modelljük, amelyik Európán kívül készül, jelen esetben Kínában. A Lodgy utód SUV-ja már 2021 nyarán debütálhat és októberben gyártásba kerülhet.

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..