HUMDA

A hétvégén rendezik a Diósgyőr-ralit

2025.04.03.

Április 4-6. között Miskolcon és környékén rendezik meg a III. MBM Rent Diósgyőr-ralit, a HUMDA országos bajnokság első futamát.

A szervezők tájékoztatása szerint az első osztályban (ORB és ORC) 33, a másodosztályban (Rally2) 32, míg a klasszikus versenyautókat felvonultató Historicban 24 páros vághat neki a viadalnak, amelynek össztávja megközelíti a 350 kilométert, és ebből a mért szakaszok 130 kilométert tesznek ki.

"Idén szerettünk volna új helyszíneken versenyt rendezni, de a gyorsasági szakaszok kijelölésekor tiszteletben kellett tartanunk az illetékességgel bíró, hivatalos szervek állásfoglalásait is. A szezonnyitó így a megszokott pályákon zajlik majd, és természetesen most sem kell belépőt fizetniük a szurkolóknak, egyik szakaszon sem" - mondta Jacsó Tibor főszervező, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette: a legnagyobb régiós multisportklub, a DVTK továbbra is stratégiai partnere a versenynek, így a rajt- és a célceremónia, valamint a szervízpark a már megszokott helyen, a DVTK Stadionnál lesz. A gyorsaságikat a Bükkben, valamint a Hegyháton bonyolítják le. A legendásnak számító bükkszentkereszti, valamint mályinkai szakasz mellett a mezőny ellátogat Ózd környékére is.

A szövetség és a szakág által jóváhagyott versenynaptár értelmében idén hat futam alapján hirdetnek bajnokot a ralisok.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.13
A szabálytalanul megálló kombi utasa váratlanul kinyitotta az ajtót a forgalom felé. ..
2026.06.13
A McLaren világbajnok versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Katalán Nagydíj pénteki második....
2026.06.13
Európában is bevezetik a Lotus történetének első SUV-jának konnektoros hibrid változatát. ..
2026.06.12
Ezúttal lehetetlen favoritot választani, szinte minden csapatnak van esélye győzni. ..
2026.06.12
A piros-fehér TR010 Hybridek különböző, előre nem várt okok miatt nem jutottak be az időmérő utolsó....
2026.06.12
Egy rejtett ikon, amit sokan nem ismernek.   ..
2026.06.12
A Ryanair új, Pozsony–Prága járat indítását fontolgatja, amely akár már jövőre elindulhat. Erről a....
2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....