siker

Hetzmann Béla kuratóriumi elnök: A Széchenyi István Egyetem fenntarthatósági eredményeit ismeri el a QS legújabb rangsora

2024.12.19.

A győri Széchenyi István Egyetem tevékenységének egyik fókuszában a fenntarthatóság áll, amelyre nagy hangsúlyt fektet oktatási és kutatás-fejlesztési tevékenységében is. Az intézmény e területen elért eredményeit mutatja, hogy tavalyi debütálása után előrelépett a Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet december 10-én közzétett fenntarthatósági ranglistáján.

Korunk legnagyobb kihívása a fenntarthatóság, amelynek tétje, hogy a Föld és az emberi társadalmak mennyire maradnak élhetők a következő generációk számára. A Széchenyi István Egyetem ezt felismerve határozta meg stratégiai céljaként az ehhez való hozzájárulást. Az intézmény e téren elért eredményeinek elismerését jelenti, hogy az egyik legnevesebb felsőoktatási minősítő szervezet, a QS december 10-én publikált fenntarthatósági ranglistáján – Európában a 352., Magyarországon a 7. legjobbként – a 889. helyen szerepel, ami előrelépést jelent az egy évvel ezelőtti 901–920. hely után.

A rangsor a felsőoktatási intézmények fenntarthatósághoz való hozzájárulását veszi górcső alá, a vállalatoknál is alkalmazott ESG-normarendszert alapul véve a környezeti és a társadalmi hatásra, valamint a vezetés minőségére összpontosítva. A Széchenyi-egyetem különösen kiemelkedően teljesített az utóbbi kategóriában – amelyben a világ 354. legjobbjának találták a lista készítői –, illetve a környezeti fenntarthatóság és az egyenlőség biztosítása terén. A nagy presztízsű lista élén idén a kanadai Torontói Egyetem áll, megelőzve a második helyezett svájci ETH Zürichet, valamint a holtversenyben harmadik Kaliforniai Egyetemet (USA) és Lund Egyetemet (Svédország).

„Újabb jelentős eredmény a Széchenyi-egyetem számára, hogy egy olyan kulcsfontosságú területen, mint a fenntarthatóság előre tudott lépni a nemzetközi versenyben. Az intézmény és a fenntartó alapítvány kuratóriuma jövőre is közösen fog dolgozni a stratégiai célok, köztük a tudományos teljesítmény, az innovációs tevékenység és a vállalkozási ökoszisztéma erősítéséért, ami újabb sikerek alapját teremtheti meg” – hangsúlyozta Hetzmann Béla, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke.

 „A nemzetközi felsőoktatási rangsorok objektív mércét állítanak az egyetemek elé, így rendkívül fontos, hogy az egyik legrangosabb minősítő szervezet újabb listáján jegyzik intézményünket. Mindez alátámasztja, hogy a globális színtéren is magas színvonalúnak számít képzési, valamint tudományos teljesítményünk, amivel Győr és az egész térség fejlődéséhez tudunk hozzájárulni” – fogalmazott dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke.

A Széchenyi-egyetem a most megjelent listán kívül a QS további két rangsorán szerepel: legfrissebb világranglistáján az 1001–1200., európai ranglistáján pedig a 370. helyen található.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..
2026.05.22
A BYD egyre komolyabb ambíciókat mutat a japán autópiacon: a vállalat a hírek szerint már idén....
2026.05.21
A hét elején megműtött Álex Márquez a gyorsaságimotoros-világbajnokság Olasz és a Magyar Nagydíját....
2026.05.21
Vendég: Soltész Bálint rendőrségi szóvivő. ..
2026.05.21
1927-ben egy kora áprilisi reggel van, a Volvo szülővárosában, a Svédország nyugati partján fekvő....
2026.05.21
De ki fizeti meg a plusz költségeket?   ..
2026.05.21
Kínában már kapható a csúcstechnikával teletömött bZ7 luxusszedán, amely nagyobb, mint a Tesla....