járművilágítás

Hiába működik, mégsem jó - Az irányjelző izzó esete

2019.06.03.

Az időszakos műszaki megvizsgálás során az autót alaposan átnézik, érdemes egy vizsgára való felkészítéssel és a szakzsargonban elővizsgának nevezett utolsó vizsgálattal ellenőrizni a jármű állapotát. Egy ilyen utolsó vizsgálatnál bukott ki az alábbi eset: nem elég sárga az irányjelző. Na de mitől?

 

Az irányjelző a hagyományos fényforrások esetében vagy a búra színe vagy pedig az izzó színe miatt lesz sárga fényű.  Az ECE-R6 előírás tartalmazza az irányjelzőre vonatkozó szabályokat. A legfontosabb, hogy az irányjelzőnek ráeső napfényben legalább 50 méterről, sötétben, tiszta időben legalább 300 méterről határozottan felismerhetőnek kell lennie. Az első irányjelző lámpa fényének felkapcsolt tompított fény mellett legalább 75 méterről határozottan felismerhetőnek kell lennie. Ehhez járul hozzá a borostyánsárga szín, amit csak irányjelzésre használunk a 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet alapján.

A 2000-es években elterjedt divat szerint a gyártók előszeretettel használnak borostyánsárga izzót a színezett búra helyett. Ennek lehet praktikus oka is, hiszen a búra mattulása nem esztétikus, ráadásul a jelző fény színe is fehéredik, ezzel csorbul a korábban említett KöHÉM rendeletben leírt színelőírás.

 

 

Jelen esetben egy színtelen búrával szerelt irányjelzővel adódott probléma. „Nem elég sárga az irányjelző.” Kiszedve az eredeti izzót, rögtön látszott a hiba oka. Az izzóról részben levált a kadmiumsárga bevonat, így az izzó fehéren világított.

 

 

Összehasonlítva egy új izzóval rögtön látszott a különbség, a folyamatos romlás miatt sötétben sem volt feltűnő a változás. Pár száz forintból orvosolható volt a probléma.

 

 

Nagyon tanulságos volt az eset, hiszen egy alapos vizsgálattal az ilyen hibák is kiderülnek, amit a felületes átvizsgálás során nem vennénk észre.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....
2026.11.03
Kényelmesebb utazás, több hely a csomagoknak: novembertől új, kifejezetten a repülőtérre tartó....
2026.11.03
Pierre Leclercq-et nevezték ki az Opel és a Vauxhall tervezési igazgatójává (Head of Design)....
2026.11.03
Elismerően nyilatkoztak a Forma-1-es versenyzők a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadik Andrea Kimi....
2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....