Bentley Continental GT

Hibrid hajtás nélküli “hardcore” Continental GT-t építhet a Bentley

2025.09.10.

A Bentley kupéja elhagyhatja hibrid rendszerét, és hátsókerék-hajtásra válthat.

A Bentley jelenlegi vezetője igazi autórajongónak számít. Korábbi, Porsché-nál betöltött pozíciójában Dr. Frank-Steffen Walliser vezette a 918 Spyder fejlesztését, vezette a motorsport részleget, majd átvette a 718 és a 911-es modellek vezetői posztját is. Walliser tavaly vette át a Bentley vezérigazgatói ülését, és máris elkezdte letenni a névjegyét a márkánál. 

Az Autocar beszámolója szerint a Bentley hamarosan bemutatja majd az új Continental Supersport modellt, amelyből kikerül a hagyományos Continental GT hibrid hajtáslánc és az összkerékhajtás is. Az angol márka állítólag egy 640 lóerős V8-as motorral felszerelt Continentalon dolgozik, amely csak hátsókerék-hajtással rendelkezik. Az Autocar szerint ez lesz az első "hardcore" Bentley modell, Walliser célja pedig az, hogy a cég versenyzői hagyományaira építsen. 

A Bentley eddig kétszer használta a Continental Supersports nevet a régebben megjelent Continental GT-re. Mindkét változat csúcsmodell volt, amelyek a dupla turbófeltöltős W-12-es motorjának nagyobb teljesítményű változatait használták. Ez a motor viszont már nem létezik, így a Continental most V8-as motorral munkálkodik. A jelenleg futó Conti GT összes változata a V8-ast használja egy hibrid rendszerrel párosítva, a Continental GT Speed pedig nagyobb teljesítménnyel bír. 

Egy "hardcore" Bentley valószínűleg őrültségnek tűnhet első hallásra, de van előzménye a modell esetleges megszületésének. A 2014-15-ös GT3-R számos súlycsökkentő intézkedéssel bírt, így a hátsó ülések eltávolítása, valamint a W12-es motor V8-asra cserélése és egy karbonszálas szárny beépítése is hozzátett a "hardcore" jelzőhöz. Ez a modell a Bentley Continental GT3-as versenyautójának párja volt, amely jelenleg már nem vesz részt versenyeken.

A 20. és a 21. században a Bentley igazán magáévá tette a sportörökségét. Az autógyártó 1924 és 1930 között ötször, majd 2003-ban ismét megnyerte a Le Mans-i 24 órás versenyt. Bár a 20. század nagy részét a Rolls-Royce tulajdonában töltötte, és az 1980-as években a Turbo R-re átnevezett Rolls-Royce modellek mellett nem sok szerepe volt, a Bentley-nek sikerült visszanyernie a sporthitelét. 

A Bentley 1998-as Volkswagen-csoport általi felvásárlásával még inkább a teljesítmény irányába terelték a hangsúlyt. Ez az új SuperSport modell azonban az első hátsókerék-meghajtású Continental GT lesz. Ez lesz a legerősebb hátsókerekes autó is a platformján, amelyen a Posche Panamerával osztozik, amely a 348 lóerős alapmodelljében csak hátsókerekes hajtással bír. 

A jelenlegi Continental GT egy kiváló vezetési élményt nyújtó autó, így ezt a tényt, valamint Dr. Walliser eddigi munkáit tekintve nagyszerű dolgokra számíthatunk az érkező modelltől. A legfrissebb hírek szerint pedig az autó még az idei év vége előtt debütálhat. 

Képek forrása: Bentley

Forrás: 
Motor 1
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....