BMW X5

Hibrid hajtást kapott a BMW X5

2015.03.15.

Az xDrive40e jelzésű változat a New York-i autószalonon mutatkozik be.

A 2013-as Frankfurti Autószalonon bemutatott X5 eDrive tanulmányautó szériaváltozata fontos modell a BMW-nek, mivel ez az első olyan konnektoros hibridjük, amely nem az i-sorozatba, hanem a normál modellek közé tartozik.

A kocsi hajtásáról egy kétliteres, 245 lóerős benzines turbómotor és egy 113 lóerős villanymotor gondoskodik, a kettőt kombinálva a kocsi összesen 313 lóerő és 450 Nm-es nyomaték adódik. A hibrid X5-ös 6,8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, a végsebességét elektronika korlátozza 210 km/h-ra. Három üzemmódban használható a kocsi: Auto eDrive-ban a villanymotor a maximális teljesítménnyel támogatja a benzinest, Max eDrive-ban csak a villanymotor hajt, Save Battery-ben pedig úgy dolgozik az elektronika, hogy az akkumulátort felöltve hagyja, hogy egy későbbi szakaszában az utazásnak elektromosan is lehessen autózni.

Tisztán elektromos hajtással csak 120 km/h a végsebesség, a hatótáv pedig 31 kilométer. Természetesen az elektromos hatótávolságot is beleszámítva a kocsi szabványos átlagfogyasztása 3,3 liter, kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátása pedig 77 gramm. A 9 kilowattórás, 96 cellás lítium-ion akkumulátort a csomagtartó alá építették be, feltöltéséhez 3 óra 50 perc szükséges normál fali konnektorból.

Csak 150 litert vesz el az akkumulátor a csomagtartóból, amely még így is tágasnak mondható a maga 500 literes befogadóképességével. A szériafelszereltség része a nyolcfokozatú automatikus váltó, a 18 colos könnyűfém keréktárcsa, az adaptív lengéscsillapítás és a szintszabályzós hátsó légrugózás.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
 1976. július 15-én vezették be a kötelező biztonsági öv használatát Ausztriában. Az akkori....
2026.08.31
2026. szeptember 1-től minden márkára kiterjesztik a hosszú garanciát Magyarországon. ..
2026.08.31
1.000 km-es hatótávolság Kecskemétről ..
2026.08.31
Szeptembertől rendelhető a Frontera Start 6.990.000 forintos induló áron 100 lóerős benzinmotorral....
2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....