Mazda

Hivatalos képen a Mazda CX-3

2014.10.28.

A Mazda megmutatta az első gyári grafikákat a legkisebb szabadidő-autójáról.

A Mazda új crossovere a Los Angeles-i Autószalonon ünnepli majd a világpremierjét november 19-én, de az európai értékesítés megkezdésére várhatóan 2015 tavaszáig kell majd várni.

A japán márka legkisebb 4x4-es szabadidő-autója ugyanúgy a Kodo-dizájn formanyelv szellemében készült, mint a Mazda többi új modellje, a karosszéria formája állítólag a sebesség illúzióját kelti majd álló helyzetben is.

Az ízelítőnek szánt első grafikán annyi látszik, hogy az ötszögletű hűtőrács fogja uralni a kocsi orr-részét, és az ívelt vonalakkal megrajzolt kerékjáratokat is hatalmasra tervezték. Műszakilag a szintén novemberben bemutatkozó Mazda2-essel ápol rokonságot a modell, ami azt jelenti, hogy 1,5 literes szívó benzines (75, 90, és 115 lóerővel) és szintén 1,5 literes turbódízel (105 lóerő) motorokkal lesz kapható, az összkerék-meghajtás valószínűleg feláras lesz.

A CX-3-assal egy időben a CX-5 és a Mazda6 ráncfelvarrás utáni változata is bemutatkozik Los Angelesben.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.09
A szakemberek részéről csak pozitív visszajelzéseket kapott a balatonfőkajári versenypálya....
2026.06.09
A Vespa 80 éves: ez alkalomból egy héten át tartó ünnepi rendezvénysorozatot tartanak Rómában....
2026.06.09
Még nagyobb biztonság, még több vezetési élmény, így jellemezhetnénk a Bosch szolgáltatását, amely....
2026.06.09
A New York-i közlekedési hivatal egy 2023-as kísérlet után mintegy 100 csomópontra bővíti....
2026.06.09
Ami a mesterséges intelligenciához kapcsolódó szabadalmi bejegyzések számát illeti, a Toyota teljes....
2026.06.09
Harmadik alkalommal rendezik meg június 12-14. között az Országos Kamionos Találkozót a békéscsabai....
2026.06.09
A BMW Group és a Mistral AI közösen dolgozik az új modellek ütközésszimulációjában alkalmazott....
2026.06.09
Júniusban mutatják be a Peaq-et, a csehek új zászlóshajóját.   ..
2026.06.09
Elsőként a diszkont légicégek közül a Wizz Air fokozatosan elérhetővé teszi flottáján a Starlink....
2026.06.09
Dupla győzelemmel zárta a Supermoto-világbajnokság futamainak keretén belül zajló SM junior Európa-....