Modell

Hogyan válasszunk megfelelő R/C modellt? - sorozat II. rész

2018.02.05.

A sorozat első részében nagy általánosságban megnéztük, milyen kérdéseket kell feltennünk magunknak ahhoz, hogy első modellünk kiválasztása könnyebb legyen, és a döntés időtálló, lehetőségeinek és elvárásainknak megfelelő is legyen ugyanakkor.

Talán a legkönnyebben eldönthető kérdés, az az, hogy földön, vízen esetleg levegőben működő modellt szeretnénk e. Amennyiben a választ tudjuk, mert nagy szerelmesei vagyunk a hajóknak, vagy éppen a vasútnak, esetleg minden vágyunk legalább ilyen módon pilótájává válni egy repülőnek vagy modellautónak, máris szűkítettük a kört.

A sorozat mai, II. részében arról elmélkedünk, hogy a kiválasztásra kerülő modell elektromos vagy robbanómotoros meghajtású legyen.

A modellezésben a modell meghajtását biztosító motorokat két nagy csoportra oszthatjuk.

Egyik nagy csoport az elektromos meghajtású modellek, míg a másik nagy csoport a robbanómotoros modellek tábora.

Nevükben a lényeg. Elektromos meghajtás esetén a modellünk fedélzetén egy elektromos motor adja a meghajtást, és az ehhez szükséges áramellátást akkumulátorok biztosítják. A fedélzeten lévő akkumulátor gondoskodik minden további fogyasztó árammal történő ellátásáról is, tehát ez hajtja meg a vevőelektronikát, a szervókat és minden egyéb fogyasztót.

A robbanómotoros modelleken belül is van két további nagy tábor, a „nitrós” robbanómotorok és a benzines robbanómotorok csoportja. Itt a motort valamilyen üzemanyag-keverék látja el energiával, illetve, a fedélzeti elektronika számára egy vevőakkumulátor biztosítja a szükséges áramforrást.

Fontos szempont az is, hogy üzemeltetésük eltérő hozzáértést igényel.

Ezen kívül milyen egyéb szempontokat vegyünk figyelembe, hogy elektromos vagy robbanómotoros modellt válasszunk?

A robbanómotoros modellek mellett szóló érvek

Általánosságban, a nitrós vagy benzines robbanómotoros modellek nem feltétlenül valók kezdő modellezőknek. Ez azért van így, mert a robbanómotoros modellek karbantartása, beállítása sokkal bonyolultabb, mint, elektromos társaiké. Robbanómotoros modellek megtalálhatók a modellautók, hajók, repülőgépek, helikopterek között is, a választék legalább akkora, mint az elektromosok között.

Kétségtelen, hogy élethűségük a robbanómotoros működésük miatt még tökéletesebb, a hang és a kipufogógázok sok modellező szívét dobogtatják meg. További előnyük, hogy egy tanknyi üzemanyaggal általában tovább tudjuk üzemeltetni modellünket, mint egy feltöltött akkupakkal, és újra tankolás után azonnal tudjuk is folytatni a játékot, míg elektromos modellnél akkutöltés, vagy másik akkumulátor behelyezése után haladhatunk tovább.

Amennyiben már van rutinunk a modellmotor helyes beállításában, rendelkezünk a szükséges kiegészítőkkel, vagy nem félünk tanulni és beszerezni minden plusz kiegészítőt, akkor érdemes kezdésként is ilyen modellt vásárolni.

Mik azok a minimálisan szükséges plusz dolgok, melyet be kell szerezzünk majd egy robbanómotoros modell működtetéséhez?

Legalább a következő kiegészítők kellenek egy „nitrós” robbanómotorral szerelt modell beindításához:

  • Speciális modell üzemanyag
  • Tankolóflaska
  • Izzító
  • Akkumulátor töltő
  • Vevő akkumulátor

Ezen felül nem árt készülni néhány tartalék alkatrésszel:

  • Plusz izzítógyertya
  • Gyertyakulcs

Amennyiben a modellmotor nem berántós hátlappal rendelkezik, akkor valamilyen módon a motort a beindításhoz meg kell forgatni. Ekkor még szoba jöhetnek a következő kiegészítők is

  • Startpad
  • Rotostart
  • Starter – modellrepülő beindításához
  • Üzemanyagpumpa

Benzines meghajtású modell választása esetén egyszerűbb az élet. Ezek beindítása általában nagyban hasonlít a kertigépekhez, vagyis van egy berántó, amivel a motort beindítjuk, a szikrát egy normál gyújtógyertya szolgáltatja, üzemanyaga pedig normál benzin és a motorhoz való, megfelelő olaj keveréke.

A robbanómotoros modellek ellen szóló érvek

A legtöbbször a fenti plusz kiegészítők megvásárlását tekintik hátránynak, holott véleményem szerint nem ez a legnagyobb probléma. Sokkal inkább az, hogy a nitrós modellmotorok működése valóban igényel némi szakértelmet, és odafigyelést. Ezek a motorok nagyon szorosan illesztett, mérnöki műremekek a maguk nemében, kis lökettérfogatuk ellenére hatalmas teljesítménnyel, magas fordulatszám leadása mellett dolgoznak. Egy rossz karburátor beállítással, vagy egy rosszul rögzített és így leeső légszűrő probléma miatt, akár pillanatok alatt tönkre is lehet vágni egy ilyen motort.

Mivel üzemanyaggal működnek, a légszűrőjük is olajos, a kipufogó koszos, így biztosan koszos lesz a kezünk modellezés közben. Van, akit ez zavar, (nem is lesz mindenki például autószerelő csak azért mert autóval jár) de sokan vannak, akik pont ezért élvezik a robbanómotoros modelleket.

Ezek az érzékeny motorok tehát megfelelő törődéssel akár évekig működnek, és nyújtják az igazi modellező élményt számunkra.

Számolni kell még a zajjal is, mely a robbanómotorok használatával együtt jár. Egy sűrűn lakott környéken nem mindenki élvezi a „zajt” amit mi örömmel hallgatunk. Vegyük ezt is figyelembe!

A elektromos modellek mellett szóló érvek

Az elektromos motorral meghajtott modellek sokkal inkább kezdő modellezőknek való, igazán felhasználóbarát típusok. Függetlenül attól, hogy autóról, repcsiről, hajóról, tankról vagy bármi egyébről is van szó, sokkal kevesebb tudást igényel a működtetésük. Az RTR szettek gyárilag össze vannak szerelve, sok esetben minden akkumulátort kapunk hozzájuk, sőt, a legtöbb készletben ma már egy fali akkumulátortöltőt is, így tényleg csak az akksik teljes feltöltése, modellbe történő behelyezése, és a modell használata van hátra!

A karbantartásuk is egyszerűbb. A modellünk természetesen műszakilag rendben kell legyen, de a fedélzeti elektronika karbantartása a tisztántartás, pormentesítésen túl a csatlakozások ellenőrzésében merül ki leginkább. Általában a fedélzeti elektronikák jobban tűrik a sanyarúbb körülményeket is, többségük ma már cseppálló vagy akár vízálló, így esőben, hóban is tudunk játszani.

További előnyük, hogy a szomszédok, ha nem látják, nem is igen fognak tudomást venni a modell üzemeltetéséről, hiszen nincs hangos robbanómotor zaj. Ez persze a hardcore modellezők számára eleve az ellenérvek közé kerülhetne, de azért lássuk be, ez nézőpont kérdése.

Illetve, arra kell nagyon figyelnünk, hogy a fedélzeti elektronikát ellátó akkupakk hibátlan állapotban legyen. Autónál a legnagyobb gond, ami történhet, hogy megáll a modellünk, de egy repülőnél, drónnál egy rossz vagy lemerülő akkumulátor a modell leesését, és valószínűleg a tönkremenetelét is jelenti egyben, hajónál pedig lehet, hogy egy kis úszás vár majd ránk, hogy a partra kerüljön a szerkezet.

Mára már az is tény, hogy a fedélzeti elektronikák akár olyan teljesítményre is képesek lehetnek, amivel a sebességet illetően a robbanós modellmotorok már nem nagyon tudnak versenyezni!

A elektromos modellek ellen szóló érvek

Természetesen az elektromos meghajtású modellek ellen is szólhat néhány érv. Első és legfontosabb, hogy az akkumulátorok lemerülnek. Aztán újra kell tölteni őket. Ez a töltési idő pedig akár hosszú is lehet, attól függően, hogy a fedélzeti elektronikát kiszolgáló akkumulátor milyen kapacitású. Amennyiben nagy kapacitású akkunk van, tovább élvezhetjük a modell működését, de egy kis falitöltő, amely néhány száz mAh áramerősséggel tölti az akkut, akár 6-10 órán át is töltöget, mire újra játszhatunk az adott akksival.

Ezen segíteni több akkupakk beszerzésével és/vagy egy profi töltőberendezés beszerzésével tudunk. Ez viszont újabb költségeket jelenthet igényeink szerint.

Az akkupakkok sem olcsók adott esetben. A NiMH akkupakkok, modern LiPo akkumulátorok ráadásul érzékenyek. Figyelni kell a töltésükre, használatuk során vigyázni kell rájuk, tárolni is csak biztonságos helyen, félig feltöltve, úgynevezett storage módban szabad őket.

Másik ilyen, sokak számára nyomós érv, hogy az elektromos modellek csendesek, és nem füstölnek. Márpedig egy rendes motornak bizony hagja és kipufogógáza is van - mondják mások. Ízlés kérdése, de átgondolandó! 

Összefoglalásul

Annak eldöntésére, hogy melyik az olcsóbb, melyik a jobb, nincs megfelelő válasz. Egyrészről egy modell megvásárlásának van ára, és van fenntartási költsége is. Igényeink, lehetőségeink és a felhasználás intenzitása eldönti a kérdést, melyikkel vágunk bele a modellezésbe! Egy biztos, a fentiek átgondolása, a modellboltban történő alapos körbenézés és az ott lévő szakemberek megkérdezése, minél több információ begyűjtése lehet a jó választás alapja.

Ezen kívül még vannak szempontok, melyeket érdemes figyelembe venni. Erről szól a sorozat 3. része!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....