Kína

A Hold felszínét kutató műholdat juttatott Kína a világűrbe

2018.05.23.

- A Föld és a Hold rejtett oldalának vizsgálására 2018-ban telepítendő robot kommunikációját biztosító műholdat bocsátott fel hétfőn Kína - közölte hétfőn a kínai űrkutatási hivatal.

A Hosszú Menetelés-4C típusú rakétát vasárnap este közép-európai idő szerint 23 óra 28 perckor bocsátották fel a délnyugat-kínai Hszicsang indítóállomásról a Csüecsiao nevű műholddal. amely jelenleg folytatja útját a világűrben - közölte a kínai Nemzeti Űrkutatási Hivatal. Amikor a távirányítású robot a Holdra érkezik, a műhold olyan helyen tartózkodik majd, hogy biztosíthassa a kapcsolattartást a Földdel.

- Ez a rakétaindítás létfontosságú volt Kína számára annak érdekében, hogy az első ország legyen, amely képes lesz szondát küldeni a Hold rejtett felszínére és azt feltárni - mondta Csang Li-hua, a műhold-program egyik vezetője a Hszinhua hírügynökség szerint. A földi szakemberek a műhold segítségével ellenőrizhetik az ókori mitológiai holdistenről Csangío-4 nevet kapott robotot. A Hold rejtett arca az égitestnek a Földről nem látható féltekéje, 1959 óta készülnek róla felvételek, de eddig még nem tárták fel. A robotot 2018 végéig juttatják el a Déli-Pólus-Aitken-medencéhez.

Ez lesz a második távirányítású kínai jármű a Holdon. 2013-ban Kína már jutatott el holdjárót Jáde Nyúl néven az égitestre, amely ugyan többször is működésképtelen volt, de végül 31 hónapon át pásztázta a Hold felszínét, jóval tovább, mint a várt élettartama. 2015-ben egy újabb robotot (Csangío-5) juttatnak fel a Holdra, hogy mintákat vegyen és juttassa el a Földre. Kína eurómilliárdokat fektet a hadsereg által összehangolt űrprogramjába. Peking 2022-re szeretne emberek lakta űrállomást építeni a Holdra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.20
Mi történik, ha az autóipar villámgyorsan dönt – de közben elfelejt rendszerekben gondolkodni?....
2026.03.20
A legendáknak élniük kell. Az autóipar éppen teljes átalakulásban van, de a kultikus modellek....
2026.03.20
Az új Opel Astra, az új GSE nagy teljesítményű sportautók, valamint további sikeres modellek és....
2026.03.20
Egyre több autóst ér meglepetésként, hogy akár 395 eurós büntetést is kaphat, ha vásárlás nélkül....
2026.03.20
A Lexus elektromos SUV-ja, az RZ a márka villanyautós stratégiájának kulcsmodellje. A friss....
2026.03.19
Két gépkocsi ütközött össze az M43-as autópálya 18-as kilométerszelvényénél, Szeged térségében, a....
2026.03.19
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.03.19
Az ikerturbós V6-os motorhoz nem feltétlenül illik a konnektor, talán illúzióromboló is, de a világ....
2026.03.19
Mutatjuk, mi várható.   ..
2026.03.19
A BMW 3-as a bajor prémiumgyártó legmeghatározóbb modellsorozata. Egy ikon, amely az elmúlt fél....