Dakar 2025

Holnap rajtol a 8000 kilométeres sivatagi száguldás, a Dakar-rali

2025.01.02.

Pénteken rajtol el a szaúdi Bisából a világ leghosszabb és legnehezebb tereprali-versenye, a Dakar-rali, amelynek a mostani viadal lesz a 47. kiadása, Szaúd-Arábiában pedig hatodszor rendezik meg az eseményt.

A minden tekintetben monumentális - majdnem 8000 kilométer össztávú - versenyen a hivatalos honlap szerint több mint 5000 kilométernyi gyorsasági szakasz vár majd a vakmerő indulókra, köztük a magyarokra. A kamionosok mezőnyében ezúttal is ott lesz a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió, amely a Qualisport Scaniájával vág neki a megméretésnek.

A magyarok Scaniája - Fotó forrása: Facebook

A Classic géposztályban versenyez az egyformán Mitsubishi Pajeróval induló két magyar páros, Hamza Péter és Kalmár András, valamint Mikucza Tamás és Bakó András. A szervízkamionok között is lesz két "magyaros" egység, Darázsi Zsolt, illetve Szalai Norbert egy-egy ilyen segítő csapat sofőrjeként tevékenykedik majd.

Az idei Dakaron 14 nap alatt 12 gyorsasági szakaszt - plusz a viadalt nyitó prológot - kell teljesítenie a mezőnynek, és a tavalyi eseményhez hasonlóan ezúttal is rendeznek 48 órás megmérettetést.

Ennek az a különlegessége, hogy az első versenynapon 17 órakor minden résztvevőnek kötelező megállnia és megpihennie, folytatni pedig a következő reggelen lehet a száguldást.

Az autósoknál ott lesz a mezőnyben a címvédő és négyszeres nyertes Carlos Sainz, aki tavaly minden idők legidősebb Dakar-győztese lett 61 esztendősen. A kétszeres rali-világbajnok spanyol versenyző eddig négy különböző gyártó járművével nyerte négy trófeáját, az idén pedig egy ötödikkel is megpróbálkozik: tavaly Audival diadalmaskodott, most az M-Sport által fejlesztett és szervizelt Ford Raptor volánja mögött igyekszik majd a leggyorsabbnak lenni.

Carlos Sainz győztes Audija. Fotó forrása: audi.com

Kihívóból nem lesz hiány, mivel rajthoz áll többek között az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah, a kilencszeres rali-világbajnok francia Sebastien Loeb - mindketten Dacia Sandriderrel -, valamint ugyancsak egy Ford Raptorral a svéd Mattias Ekström, illetve a spanyol Nani Roma.

Utóbbinak motorkerékpárral és autóval is sikerült már diadalmaskodnia a Dakaron. Érdekesség, hogy két kétszeres motoros Dakar-győztes, az ausztrál Toby Price és a brit Sam Sunderland ezúttal autós párosként vág neki a viadalnak egy Toyota Hiluxszal. Nem lesz viszont ott Szaúd-Arábiában a francia Stéphane Peterhansel, aki 14-szer nyerte már meg a Dakart - hatszor motorkerékpárral, nyolcszor autóval -, a legutóbbi három esztendőben viszont két alkalommal nem ért célba, tavaly pedig 30. lett.

A motorosoknál szintén indul a címvédő Ricky Brabec, aki 2020-ban az első amerikai Dakar-győztes lett, tavaly pedig megismételte a sikerét úgy, hogy csupán egy szakaszt nyert a viadalon. Könnyű dolga ugyanakkor neki sem lesz, számos kihívója akad a mezőnyben, amelynek a magyar származású, de román színekben induló Gyenes Emánuel is a tagja.

A 47. Dakar-rali a pénteki prológgal kezdődik, majd szombattól hétfőig Bisa környékén zajlik a verseny. Kedden elhagyják a résztvevők a kiinduló települést és körbejárják a szaúdi sivatagot - pihenőnapjuk január 10. lesz -, hogy aztán január 17-én célba érjenek Subájtahban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
Ha 25-30 év teljes kihagyás után egy nyugdíjas autós újságíró könnyen ráérez egy két és fél mázsás....
2026.08.10
Három autóipari óriás egyesíti erőit a hidrogénhajtás fejlesztésében: a Toyota egyenrangú....
2026.08.10
Miközben a nagy múltú német autógyártók tömegesen bocsátják el az alkalmazottjaikat, a BYD masszív....
2026.08.10
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai július 31-én a Lőver Uszoda strandján, augusztus 6-án pedig....
2026.08.10
Az Audi Forum Neckarsulm látványos koncepcióautók és formatervezési tanulmányok válogatását mutatja....
2026.08.10
Az alacsony vízállás miatt már ezen a héten leállhat az áruszállítás a Rajna egyik kulcsfontosságú....
2026.08.10
Új lendület a kihívásokkal teli időkben: a BMW AG felügyelő bizottsága Dorothea von Boxberget....
2026.08.10
Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei, miután megjelent az ezzel....
2026.08.10
Magyarország területén 2026. augusztus 8-án 0 órától 2026. augusztus 9-én 24 óráig a rendőrök 88 ....
2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....