Volkswagen

Hologramos kivetítővel érkezik az idei Wörthersee Golf

2021.06.30.

Mindig igyekeznek valami szokatlannal előrukkolni a Wörthersee Festivalra tervezett koncepciókban. Idén egy hologramos kivítetővel lépnek át a komfortzónán.

Noha tavaly elmaradt, mostanra hagyománnyá vált, hogy a Volkswagen Golf GTI rajongók összegyűlnek a Wörthi-tónál, hogy így ünnepljék meg kedvenc modelljüket. Sőt, már az is megszokott, hogy a Volkswagen ifjú mérnökei mindig összedobnak egy jövőbemutató, fiatalos koncepciót. Sajnos idén ismét elmarad a fesztivál, de azért saját német gyárában leleplezték a Golf GTE Skylight tanulmányautót. Ahogy neve is mutatja, egy plug-in hibrid Golfról van szó, ennek megfelelően látványos kék dekorokkal, és szintén kék, korántsem visszafogott, 20-colos felnikkel.

Oldschool tuningiskola szerint sötétítették a hátsó LED lámpákat, és kivilágították az ajtónyitókat, illetve gondoskodtak a megfelelő zenei élményről is 3110 watnnyi hangszóróval. Sőt, még egy elektromos gördeszkát is bedobtak a csomagtartóba. A legmeglepőbb mégis a hologramos kivetítő a rikító kék műszerfal tetején, ami állítólag reagál az autó tempójára is, egyébként is pedig egy nagy GTE feliratot rajzol ki. Idén 16 gyakornok dolgozott az autón, ebből hárman a tavalyi projektből érkeztek, hogy tapasztalataikkal segítsék a csapatot. Az autó idén megtekinthető lesz a wolfsburgi gyár múzeumában.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....
2026.07.04
Kína egyik legnagyobb autógyártója a megfontolt utat választja az európai terjeszkedés során. ..
2026.07.03
Júliusban is folytatódik a budapesti nosztalgiaszezon: hétvégenként muzeális villamosok, autóbuszok....
2026.07.03
Az európai autógyártók évekig a nagy, drága elektromos SUV-kra koncentráltak, miközben fokozatosan....
2026.07.03
A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Ferrari hazai közönség előtt szereplő versenyzője volt a....
2026.07.03
Megduplázta japán eladásait márciusban a BYD, amely egyre nagyobb hangsúlyt fektet a külpiacokra az....