Vienna

A Honda a 2020. évi Bécsi Autókiállításon

2020.01.10.

2020. január 16-19. között rendezik meg a 2020. évi Bécsi Autókiállítást, a Messecentrum területén, ahol a nagyközönség, többek között, találkozhat a Honda első elektromos, városi autójával a Honda e-vel valamint a vadonatúj Civic Sport Line-nal.

2017-ben jelentette be a Honda az Electric Vision névre keresztelt termékfejlesztési stratégiát, melynek része volt, hogy 2025-re minden Európában eladott új Honda gépkocsi képes lesz elektromos üzemmódban (is) közlekedni. A japán gyártó elkötelezettségéről tanúskodik, hogy a fenti határidőt tavaly októberben 3 évvel korábbra hozta, így a tervek szerint az álom 2022-re valósággá válik. Ennek első lépése volt 2019-ben a Honda e leleplezése, majd az új hibrid Jazz bemutatója. Az új „e: Technology” márkanév a csoport összes villamosított termékét azonos globális néven ötvözi.

A Honda városi elektromos autójának nagy teljesítményű villanymotorja 136 vagy 154 lóerőt* ad le, s forgatónyomatéka is lenyűgöző, nem kevesebb, mint 315 Nm. A 35,5 kWh-s akkumulátorcsomag a kategória egyik legkisebbje, így a mindennapos ingázásra tervezett Honda e kifejezetten kis tömeggel büszkélkedhet. A hatótávolsága elérheti a 220 km-t, ami bőven elég a hétköznapokra, és hihetetlenül rövid idő alatt menetkésszé tehető – a villámtöltővel 30 perc alatt 80%-ra tölthető az akkumulátorcsomag. A vezetési élmény közvetlen, sportos és szórakoztató, amiért a hátsó kerekeket meghajtó erős villanymotor a felelős. A menetteljesítményről sokat elárul, hogy állórajtnál sem szükségeltetik több, mint 8 másodperc a 100 km/h-s tempó eléréséhez.

Hogy az új Honda Civic Sport Line 1.0 VTEC TURBO minden szempontból elsőrangú legyen, az utasteret új, kellemesebb tapintású felületek ölelik körbe, melyek szofisztikált, prémium benyomást keltenek. Mindemellett a Civic továbbra is kategóriaelső a variálhatóságot illetően, s az ergonómiára sem lehet panasz, tudniillik a leggazdagabban felszerelt átiratot elektromosan állítható vezetőüléssel varázsolták még kényelmesebbé.

Az ösztönösen kezelhető, mobilkommunikációra is képes szórakoztatóelektronikai és információs rendszer Apple CarPlay®, valamint Android Auto kapcsolat kiépítésére is alkalmas, s feltétlenül említést érdemel, hogy – a vásárlói visszajelzésekre reagálva – hagyományos gombot kapott a hifi és a klíma, így még könnyebben kezelhető az autó menet közben.

A hatfokozatú kézi és CVT-váltóval rendelhető Civic motorjai továbbra is roppant hatékonyak és erősek. Az 1,0 literes VTEC Turbo egység 126 LE-vel és 200 Nm-rel járul hozzá a gyors és élvezetes autózásokhoz, CO2-kibocsátása és üzemanyag-fogyasztása mégis megdöbbentően alacsony: 107 - 110 g/km, illetve 4,7 - 4,8 l/100 km.

A motorkerékpár rajongói sem maradhatnak új, bemutatkozó modell nélkül a Honda standján, így CBR1000RR-R Fireblade először kerül kiállításra Közép-Európában. A „Versenyzésre született” mottó alatt a Honda új Fireblade fejezetet nyit, 1000 cm3-s, soros, négyhengeres erőforrása teljesen új, és számos olyan műszaki megoldást sorakoztat fel, amelyet a  a HRC MotoGP-programjának keretein belül fejlesztett Csúcsteljesítménye 160 kW, azaz 217,6 LE 14 500 f./percnél, míg – 12 500 f./percnél jelentkező – legnagyobb forgatónyomatéka 113 Nm.

Természetesen az új kívül-belül átalakult CRF1100L Africa Twin Adventure Sports nem hiányozhat. Elődeit messze túlszárnyalva, kényelmes, nagy hatótávú, a legváltozatosabb terepeken is helytálló kalandmotorként folytatja pályafutását, méghozzá 5 kg-mal kisebb tömeggel, és nagyobb, nyomatékosabb, erősebb, Euro 5-ös erőforrással. Olyan kifinomult vezetéssegítő rendszerek könnyítik meg az irányítását, mint a hattengelyes inerciaérzékelőhöz társított kipörgésgátló, a kanyar-ABS vagy az első és hátsó kerék elemelkedését meggátoló elektronika, nem beszélve a dőlésérzékelővel ellátott DCT erőátvitelről. Szintén fontos újítás, hogy a Showa vadonatúj EERA(Electronically Equipped Ride Adjustment) felfüggesztése is elérhető a típushoz, sőt impozáns felszereltségébe beletartozik az Apple CarPlay® alkalmazással és Bluetooth®-kapcsolattal megspékelt, színes, 6,5”-os, érintőképernyős műszeregység, a dupla LED-fényszóró, a nappali menetfény (DRL), a sebességrögzítő, a fűthető markolat, a 12V-os aljzat és a LED-es Kanyarvilágítás (Cornering Lights).

A Honda Austriát megtalálják a C pavilon C0205 standján.

További információ a kiállítás hivatalos honlapján érhető el: https://www.viennaautoshow.at

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....