Honda

A Honda hivatalosan is elhagyta az orosz piacot

2022.02.15.

Az elmúlt néhány évben nagy kihívást jelentett a Honda számára az orosz piac. A tokiói székhelyű multinacionális autógyártó most úgy döntött, hivatalosan elhagyja Putyin országát – írja a rusautonews.com orosz autós portál.

A Honda hivatalos távozása volt a tavalyi év legnagyobb csalódása az orosz autópiacon. Emlékeztetőül: a japán gépjárműgyártó cég 2004-ben érkezett erre a piacra. Jelenleg azonban már az utolsó raktáron lévő SUV-jainak értékesítése zajlik. A döntés hátterében elsősorban a várakozásoktól messze elmaradó értékesítési volumen áll.

A cég ugyan már nem látja el új járművekkel a hivatalos márkakereskedőket, de az alkatrészek utánpótlását garantálja. Ezen túlmenően a harmadik féltől származó termékek – köztük a motorkerékpárok, terepjárók és motorcsónakok - értékesítése is folytatódik.

Szakértők szerint a Hondánál az első jelentős gondot a 2015-ös rubel-árfolyamválság jelentette. Akkor a japán cég leállította az Acura márkájú autók értékesítését az Orosz Föderációban. A legrosszabb év azonban nem ez, hanem 2019 volt, amikor mindössze 1836 járművet tudtak eladni  a teljes modellpalettából.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.20
Hiába friss még az autógyártás területén a Xiaomi, máris almárkát hoznak létre egy teljesen más....
2026.07.19
Számjelzése mint egy Boeing óriásgépé, és akkora földeket művelt, mint egy repülőtéri felszálló....
2026.07.19
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:Autostoppos régen és ma. ..
2026.07.19
A finn végig dominált az Észt-ralin, amely a Finn-rali főpróbájának számít. A második helyen a....
2026.07.19
Rendkívül erős piaci rajtot vett a BYD új zászlóshajója, a Seal 08. Harminc órával a hivatalos....
2026.07.19
A Mercedes 19 éves olasz versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps....
2026.07.19
Vannak motorok, amelyek egyszerűen elvisznek A pontból B-be. Aztán vannak olyanok, amelyek miatt a....
2026.07.19
A Flórián téri felüljárók felújításán az elmúlt hetekben is folyamatosan dolgoztak a kivitelezést....
2026.07.19
Goodwoodban már mozgás közben is meg lehetett tekinteni az elektromos LFA szupersportautót. ..
2026.07.19
Akciófilmbe illő jelentek után mindkét autó a kerítést kiszakítva állt meg. ..