Japán

Honda-Sony elektromos autó?

2022.04.02.

A világ vezető autómárkái és a járműgyártáson eddig kívül maradt, de új növekedési pályát kereső iparvállalatok egyre másra közös erőfeszítéssel próbálják kiaknázni az elektromobilitásban rejlő üzleti lehetőségeket. E trend egyik legújabb fejleménye, hogy a Honda Motor és a Sony Csoport közös vállalkozásban kíván elektromos járműveket fejleszteni és az első ilyen modellekkel 2025-ben kirukkolni. 

Szerző: Heimer György

Az erről szóló egyetértési memorandumot március elején írták alá – jelentette be Kenicsiro Yoshida (Sony) és Tosihiro Mibe (Honda), a két világcég elnöke. Mint hangsúlyozták, együttműködésük nyitott, másokat is szívesen látnak a kooperáció bővítése érdekében. A tervezett üzleti konstrukció értelmében a Honda állítaná elő a járműveket és gondoskodna az eladás utáni szerviz feladatairól, míg a Sony a szórakoztatási, hálózati és más a mobilitással kapcsolatos szolgáltatásokért lenne felelős.

A Sony prototípúsa S02 Fotó: CES

A közös cég tervezi, fejleszti és értékesíti a járműveket. Yoshida hangsúlyozta, hogy a következő évtized „megatrendje” az (elektro)mobilitás, ezért úgy gondolja, hogy cégének be kell lépnie ebbe az üzletágba, egyebek közt a Sony erősségének számító képalkotó szenzorok, a hálózati rendszerek és persze a fogyasztói elektronika eszközeivel. Mindezek a portékák az önvezető autók, az autonóm rendszerek fontos berendezései. A japán óriásvállalat már 2020-ban bemutatta a Vision-S névre hallgató elektromos prototípust, és „azóta is keresi azokat a partnereket, akiktől elleshetnék az e-autózás fortélyait” – fogalmazta a cégelnök. Hondás kollegája, Mibe ugyanakkor azt emelte ki, hogy az e-autózásba törekvő hagyományos járműgyártóknak nagyra törő konkurenciával kell szembenézniük.

Példaként említette a Google érdekeltségébe tartozó Alphabet céget, vagy az ugyancsak amerikai Rivian induló vállalkozást, amelyek mind megcélozták a tradicionális autógyártók piacainak elhódítását. A két cégvezető ugyanakkor nagy óvatosan még nem közölt konkrét adatokat a közös vállalkozás pénzügyi részleteiről. Sőt, visszafogottságukat az is jelzi, hogy Mibe elnök szavai szerint a Honda kitart: a Sony kooperációtól függetlenül tovább haladnak saját elektromobilitási stratégiájuk mentén. A Sony még januárban jelentette be, hogy az e-járművek forgalmazási lehetőségeinek feltérképezésére Sony Mobility néven alapít új céget.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.23
Hiába a szűnni nem akaró suv-mánia, az e-autók térhódítása, mégis a jó öreg benzines-dízeles Skoda....
2026.05.23
A zászlósjajó, két hónapja Magyarországon is elérhető Geely márkán túl egyebek mellett a Volvo,....
2026.05.23
Év végén debütál a robusztus-avantgárd modell.   ..
2026.05.23
Az autóipar tele van legendákkal elpusztíthatatlan Toyotákról, de néha felbukkan egy történet,....
2026.05.23
 A modális megoszlást évente használják a bécsi mobilitási viselkedés dokumentálására. Míg a....
2026.05.23
Szenzációs magyar sikerrel zárult a horvátországi Kastelában rendezett nyílt ILCA 6 kontinensviadal....
2026.05.23
Egy kétségbeesett édesanya rohant be a csetneki (Štítnik) rendőrőrsre Szlovákiában, miután 22....
2026.05.23
A Bridgestone prémium gumiabroncsokat és a fenntartható mobilitási megoldásokat fejlesztő vállalat....
2026.05.23
Egy új korszak GTI-je: Ötven évvel az első GTI bemutatkozása után a Volkswagen most bemutatja az....
2026.05.23
A német autógyártóknak a 2026-os év jelentős értékesítési visszaeséssel kezdődött. Mind a BMW, mind....