rendőrség

Hosszan menekült autóval Budapesten a rendőrök elől, végül rajta is csattant a bilincs - videó

2024.01.06.

A közlekedési szabályokra fittyet hányva menekül egy autós a XVIII. kerületben, majd a kocsiban vele utazó testvérével egy házban próbáltak elrejtőzni. Elfogásuk után derült ki, hogy a sofőrnek érvényes jogosítványa sem volt, utasát pedig körözték.

A XVIII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei január 2-án éjszaka a Ráday Gedeon utcán figyeltek fel egy törött szélvédővel közlekedő Peugeot 308-asra. Meg akarták állítani, de vezetője a járőrkocsi fény- és hangjelzése ellenére továbbhajtott.

 

Menekülése közben áthajtott piros lámpán, záróvonalon, figyelmen kívül hagyott kötelező haladási irány és behajtani tilos táblákat, és mellékutcákban próbált egérutat nyerni. Az autó a Frangepán utcában állt meg, ahol vezetője és egyik utasa egy házba menekültek be, ahonnan a rendőrök többszöri felszólítására sem voltak hajlandóak előjönni. A rendőrök a közben a helyszínre érkező erősítéssel körülvették az ingatlant, majd a házban elfogták a két fiatalt.

Az autót vezető 25 éves férfinak nem volt érvényes vezetői engedélye, ezért szabálysértési őrizetbe vették, és a menekülés közben elkövetett közlekedési szabálytalanságok miatt is eljárás indult ellene. A rendőrök bevonták a biztonságos közlekedésre műszakilag alkalmatlan gépkocsi forgalmi engedélyét. A sofőr öccséről is kiderült, hogy miért menekült: a 19 éves férfi ellen a bíróság közrend és közbiztonság elleni bűncselekmények miatt adott ki elfogatóparancsot, ezért a rendőrök bűnügyi őrizetbe vették.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....
2026.08.30
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Zebra előtt zebra. ..
2026.08.30
Több cikkben foglalkoztunk az európai autóipart romboló kínai hatásról: technológiailag fejlett, de....
2026.08.30
Sami Pajari öt gyorsasági szakaszra van attól, hogy egymást követő harmadik WRC-győzelmét arassa. ..
2026.08.30
Az utasforgalom 16 százalékos növekedés mellett meghaladta a 2,1 milliót a múlt hónapban, a légiáru....
2026.08.30
Háromszintes, 86 autó és 7 motorkerékpár befogadására alkalmas parkolóház épült Mohács belvárosában....
2026.08.30
Buzgón készül az MR2 feltámasztására a japán gyártó, de az új modell már nem az anyacég, hanem az....
2026.08.30
Az első futamon rajt-cél győzelmet aratott, a másodikon pedig harmadik lett a hétszeres Európa-....