Sebestyén Peti

A HUMDA versenyzője nem unatkozik a hétköznapokon sem

2021.09.18.

Az Autoszektor megtudta, hogy Sebestyén Peti a Pannonia Ringen tesztelte a HealTech Electronics legújabb termékét, egy új adatgyűjtő és telemetria rendszert, az iLogger easy-t. A tesztelés mellett a termék reklámfilmjének forgatása is zajlott. Mindkettő kiváló eredménnyel zárult.

A HelTech Electronics Kft. 100 % magyar tulajdonban lévő vállalat, amely 2003 óta készít minőségi elektronikai kiegészítőket, főként motorkerékpárokhoz. Történetük egy kilométeróra kalibrálóval kezdődött. 2008 óta saját SMT technológiájú gyártósorral rendelkeznek, így a tervezéstől a végső kivitelezésig minden házon belül készülhet el, nincs szükség alvállalkozókra, kínai gyártásra. 

2013-ban  készült el az új gyártóegység első épülete, amelyet 2018-ban újabb épülettel bővítettek. A közös munka már tavaly kezdetét vette, ugyanis Peti már a cég motorokra szánt menetstabilizációs és biztonsági rendszerének (Ar Assistant) fejlesztésében és tesztelésében is komoly szerepet vállalt.

Peti nem csak kimagasló motorozási tudásával, de átfogó technikai ismereteivel és tapasztalatával is segíteni tudja az ilyen jellegű fejlesztéseket, kiváló visszajelzéseket adva a fejlesztőgárdának.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
A hatalmas eső teljesen megkavarta a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj kvalifikációján. ..
2026.11.07
A záróvonalat minden közlekedő jól ismeri, és már a gyerekek is tudják, hogy nem szabad áthajtani....
2026.11.07
Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt.....
2026.11.07
Nagyon sok kisebb-nagyobb karambol történt az utakon szombat délután az Útinform és a....
2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....