járműsport

A Hungaroringen folytatódhat Bucsi Attila győzelmi sorozata

2022.07.08.

Négyből négy győzelmet számlál a M1RA versenyzője, Bucsi Attila a Swift Cup Europe 2022-es idényének első két fordulója után, és hazai pályán, a Hungaroringen – immáron a HUMDA támogatását is élvezve – folytatni szeretné a sikersorozatát az előttünk álló hétvégén.

Öt hét szünet után folytatódik a Swift Cup Europe, amely az első két ausztriai (Salzburgring, Red Bull Ring) forduló után Magyarországra látogat a július 9-10-i hétvégén. A M1RA két fiatal versenyzője, Bucsi Attila (14) és Csermely Móric (15) számára ez a verseny már a nyári szünet időszakára esik, az iskolai bizonyítványokat már kiosztották, a pályán azonban a hazai hétvége mindig felér egy vizsgával.
 
– Természetesen várom, hogy a Hungaroringen versenyezzünk, nagyon tetszik a vonalvezetése. Azt gondolom, itt működik az, ahogyan én szeretek vezetni – árulta el Bucsi Attila, akinek az eddigi legszebb élménye a Hungaroringről, amikor 2020-ban, még az 1.6-os Suzukival megnyerte az időmérőt és a három futamból kettőt.
 
– Ugyanúgy készülök erre a versenyre is, mint bármelyik másikra, de az jó, hogy nem kell hotelben aludni vagy ezer kilométert utazni – tette hozzá Attila. – Otthon mindig mindenki még inkább bizonyítani akar, és jó, hogy ezt a fajta nyomást ilyen fiatalon tanulgathatom. Úgy érzem, eddig kezelni tudtam, és remélem, ez a jövőben is így lesz.
 
Bucsi Attila és Csermely Móric szimulátoron készültek a legutóbbi, Red Bull Ringen megrendezett forduló óta.
 
Csermely nagy lépést tett meg az első két fordulóban, hiszen az idénynyitón, amikor bemutatkozott a Swift Cup Europe mezőnyében, még a 10. és a 12. helyeket szerezte meg, aztán a második fordulóban már mindkétszer a hatodik helyen intették le. Bízhatunk benne, hogy a Hungaroringen újabb lépést tehet meg előre.
 
Bucsi pedig folytatná, amit elkezdett: az eddigi négy győzelmének számát tovább szaporítaná a Hungaroringen.
 
– Jól sikerült a szezon eleje, a célom pedig nem változott, szeretnék nyerni az időmérőn, aztán mindkét futamból kihozni a maximumot – fogalmazott Attila, aki immáron a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyez, s 28 másik kiválasztott tehetség mellett a HUMDA Academy pilótája lett. – Óriási elismerés ez nekem, olyan érzés, mintha bekerültem volna a válogatottba. Plusz motivációt jelent a kitüntetett figyelem, úgyhogy továbbra is a legjobbat szeretném kihozni magamból.
 
A Swift Cup Europe hungaroringi időterve:
Szombat
11:30 – Időmérő
18:45 – Első futam
 
Vasárnap
18:20 – Második futam

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....
2026.11.03
Kaposváron és Szegeden már helyi szabályok korlátozzák az elektromos rollerek használatát a....