rendőrség

Húsvét - A rendőrség ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas sofőröket

2020.04.12.

A rendőrség húsvétkor is ellenőrzi és kiszűri a forgalomból az ittas járművezetőket - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési osztályának vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.

Berzai Zsolt alezredes hozzátette: a koronavírus-járvány miatt szakítottak a korábbi gyakorlattal, amikor minden járművet megállítottak, helyette célirányos ellenőrzést végeznek, a gépjárművezetők magatartását figyelik, és így szűrik ki az ittas vezetőket.

Hozzátette: az ittas sofőrök gyakran jelentősen túllépik a megengedett sebességet, cikázva, a sávokat gyorsan váltva közlekednek, nem használják az irányjelzőt, biztonsági övet, agresszív vezetési stílusukkal veszélybe sodorják a többi közlekedőt.

Az alezredes elmondta azt is, hogy az ittasan vezetőkkel szemben közigazgatási bírságot szabnak ki, súlyosabb alkoholos befolyásoltság esetén pedig büntetőeljárást kezdeményeznek.

Közölte, évente 16 ezer személyi sérüléses baleset történik Magyarországon, ennek valamivel több mint nyolc százalékát ittas sofőrök okozzák.

Felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak az ittas járművezetőket szűrik ki, hanem a kijárási korlátozás megszegőit is, ugyanis - mint mondta - a húsvéti locsolkodás nem tartozik azok közé a kivételek közé, amelyek miatt az emberek elhagyhatják a tartózkodási helyüket.

Forrás: 
Police.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.29
A Wizz Air közzétette a 2026-os pénzügyi évre vonatkozó fenntarthatósági jelentését, amely rámutat....
2026.06.29
Ötéves felülvizsgálat után frissítette a nemzetközi iRAP a közutak biztonságát minősítő modelljét.....
2026.06.29
A bajor prémiummárka gratulál a gasztronómia egyik legnagyobb kitüntetéséhez. ..
2026.06.29
Az európai vállalatok számára az elmúlt években alapvetően megváltozott az autóflották....
2026.06.29
Alexander Wehr lesz a BMW Group közép- és délkelet-európai divíziójának új elnök-vezérigazgatója. ..
2026.06.29
Sorozatban ötödször diadalmaskodott Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyén a győri....
2026.06.29
Joost Kesselst nevezték ki a SEAT & CUPRA fejlesztési igazgatójává 2026. augusztus 1-jei....
2026.06.29
Még idei évben piacra kerül a Geely által a tavalyi Shanghai Autószalonon bemutatott Galaxy Cruiser....
2026.06.29
 A szerencsén, valamint a rendőrök fegyelmezett és összehangolt munkáján múlt, hogy a több mint....
2026.06.29
Az idei Goodwood Festival of Speed témája a „The Rivals – Epic Racing Duels” (Riválisok – Legendás....