Audi A3

Húszéves az Audi A3

2016.12.17.

Az Audi kompakt modellje két évtized alatt még csak a harmadik generációjánál tart.

Az Audi 1996-ben lépett be az alsó-középkategóriás szegmensbe, hamarabb, mint a BMW vagy a Mercedes-Benz. Az A3-as modell műszakilag az egy évvel később érkezett Volkswagen Golf IV. generációjának padlólemezére épült, de más karosszériát, erősebb motorokat és igényesebb belső teret kapott.

Három évig csak háromajtósként árulták, aztán 1999-ben végre megérkezett az ötajtós, jobban használható karosszériaváltozat is. Szintén ebben az évben mutatkozott be a sportos S3-as 210 lóerős 1,8-as turbómotorral, összkerékhajtással és feszes hangolású futóművel.

2003-ben mutatkozott be a második A3 nemzedék, immár a Golf V padlólemezén. 2008-ban jelentős modellfrissítést hajtottak végre rajta, és ebben az évben mutatkozott be a győri gyártású kabrió változata is. A gyártás utolsó előtti évében érkezett az RS3 változat győri gyártású, 340 lóerős öthengeres turbómotorral.

A harmadik nemzedék 2012-ben érkezett a moduláris MQB platformra építve. LED-es fényszóróval, digitális műszerfallal, vezetéstámogató rendszerekkel, wifi hotszpottal, és akár Google navigációval is meg lehet rendelni az autót. Ebből a generációból - az A3 történetes során először - szedán is készült, amelyet Győrben gyártanak, így négyre emelkedett a karosszériaváltozatok száma. Az új RS3 teljesítménye már eléri a 400 lóerőt.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....