Hyundai Ioniq

A Hyundai IONIQ lett az Év Női (Világ)autója

2018.06.25.

A Hyundai IONIQ elnyerte a Busan Nemzetközi Autószalonon az Év Női (Világ)autójának legrangosabb díját (WWCOTY). A “Legrangosabb Díj” az évente odaítélt legmagasabb kategóriájú elismerés, amelyre a WWCOTY versenyen a világ minden tájáról érkező 25 legelismertebb női autóipari újságíró szavaz.

"Az idei évben a Hyundai IONIQ “kiemelkedett” a mezőnyből – mondták a WWCOTY zsűritagok, és az IONIQ-ot “egyértelmű nyertesnek" hirdették ki a több mint 400 induló versenyző között. Az IONIQ-ot a Zöld Autó kategória győzteseként is elismerték.

Az IONIQ az első környezet-központú jármű a világon, amely hibrid, plug-in hibrid és elektromos hajtáslánccal szerelt modelleket kínál. A Hyundai megközelítése szerint az IONIQ sorozat kompromisszummentes formatervezést és vezetési élményt kínál, valamint a legmodernebb biztonsági és kényelmi technológiákat tartalmazza, így a vásárlók széles rétegének vonzó választást jelent. A verseny során a három IONIQ változatot egy autóként vették figyelembe és eszerint kezelték a szavazáson.

"Megtiszteltetés számunkra, hogy jelen lehetünk a Busan Nemzetközi Autószalonon és átadhatjuk az IONIQ-nak a legrangosabb díjat és a Zöld Autók kategóriájának díját," - nyilatkozta Sandy Myhre, az Év Női (Világ)autójának vezérigazgatója. "Szigorú tesztelésünk elvégzése után demokratikus szavazással az IONIQ-ot választottuk, így az autó valóban “egyértelmű győztesként” került ki a versenyzők közül.

"Az IONIQ aerodinamikus karosszériavonala segíti a levegőáramlást, valamint környezetbarát járműként is növeli hatékonyságát" - nyilatkozta Peter Schreyer, a Hyundai Motor Elnöke és Vezető formatervezője. "Az Év Női (Világ)autója legrangosabb díjának elnyerése újabb bizonyíték az IONIQ kiemelkedő formatervére, amely nem csak esztétikailag megnyerő, de kialakítása is tökéletsen megfelel a célnak."

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.06
Öt világbajnoki címmel évtizedeken át rekorder volt és nemcsak a Forma 1-ben vált legendává Fangio....
2025.12.06
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Fehér Házban bejelentette, hogy jelentősen enyhíteni kívánja....
2025.12.06
A Skoda fontos mérföldkőhöz érkezett: a vállalat bejelentette, hogy a Mladá Boleslav-i gyárban....
2025.12.06
A Vision Meta Turismo ötvözi a szedánok és a SUV-ok előnyeit, és bemutatja a koreai márka következő....
2025.12.06
A kínai Dongfeng autógyártó bemutatta az eπ 007 szedán legújabb változatát, amely nemcsak hazai,....
2025.12.06
A négyszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte két....
2025.12.06
A vállalat megkezdi az Audi Q5 és Audi A6 modelljeihez továbbfejlesztett, 299 lóerős V6 TDI-k....
2025.12.06
A Mercedes brit pilótája egy hajszállal bizonyult a leggyorsabbnak szombaton a Forma-1-es....
2025.12.06
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton....
2025.12.06
Több millió autósnak lett volna óriási pluszkiadás az évenkénti műszaki vizsga. ..