Peugeot

Ifj. Tóth és Bútor visszatér a Nyíregyháza-ralin

2018.11.01.

A Peugeot Márka 2018-ban visszatért a magyar ralibajnokságba, pénzdíjas 208 R2 márkakupa szervezésével. FIA homológ Peugeot 208 R2-es versenyautókat állított csatasorba, melyhez egységesen a PIRELLI szállította a gumiabroncsokat, a szakmai ellenőrzést pedig a TRT (Tagai Racing Technology) biztosította. A sorozat utolsó állomása és egyben a magyar ralibajnokság utolsó 2018-as futama a Nyíregyháza-rali, melyet két tapasztalt pilóta részvételével ünnepel a Peugeot márka.

Két nagymenő tér vissza a Nyíregyháza-ralin – a magyar ralisport legeredményesebb versenyzője, a hétszeres abszolút bajnok ifjabb Tóth János, és a kétkerékhajtású kategóriák (F2, S1600) koronázott királya, Bútor Róbert.

Mindketten egy-egy Peugeot 208 R2-t vezetnek az idényzáró viadalon, méghozzá promóciós céllal – a sorozatot népszerűsítve, tanácsaikkal segítve a mezőny tagjait.

A Peugeot 208 R2 Rali Kupát az idén hívták életre, és kiderült, hogy van benne perspektíva, a hazai utánpótlás-nevelés egyik alappillére lehet az elkövetkező években.

„A Peugeot 208 R2 márkakupa nagyon jó kezdeményezés, és nemcsak azért, mert a futamok végén az első három helyezett pénzdíjat kap, hanem mert egyforma körülmények között versenyez a mezőny, azonos PIRELLI abroncsokkal, azonos feltételekkel – mondta ifjabb Tóth János. – Ez egy nagyon tiszta sorozat a magyar raliban, így jó lenne, ha jövőre még többen állnának rajthoz a kategóriában. Így jött az ötlet, hogy Bútor Robival mi is rajthoz álljunk a Nyíregyháza ralin, ami nagyon érdekesnek ígérkezik. Számomra azért is, mert két éve nem versenyeztem, arról nem beszélve, hogy versenykörülmények között még nem is vezettem elsőkerekes autót – úgyhogy nagy érdeklődéssel várom a hétvégét. Ráadásul ha a mezőny tagjai leszünk, plusz segítséget tudunk nyújtani a kupa résztvevőinek is…”

A verseny azonban verseny – ezt „Janika” is elismeri, mint ahogy azt is, hogy mindenki azért áll oda a rajthoz, hogy minél előrébb végezzen. „Sok minden kell ahhoz, hogy megnyerd egy ilyen kategória versenyét, én őszintén szólva nem tudom, hogy mire számíthatok. Nem hinném, hogy én vagyok ennek a kategóriának a legnagyobb esélyese, de ezúttal nem is ez a lényeg. A Nyírség ralikról egyébként jó emlékeim vannak – nyolc-kilencéves lehettem, amikor apukám elvitt oda, úgyhogy kicsit nosztalgiázom majd a jövő hét végén. Másrészt pedig ez egy hosszú és nehéz viadal lesz – egy kicsit mindenki kizökken majd a megszokott, ORB-komfortzónájából, ami szerintem jó hatással lesz a küzdelemre.”

A versenyt jövő hét végén, vagyis november 11-13-án tartják meg Nyíregyháza központtal, pénteken egy városi gyorsasági szakasszal kezdődik a csata, majd pedig hosszú pályák következnek szombaton és vasárnap.

S hogy mit vár az előtte álló versenynapoktól Bútor Róbert?

A Peugeot Márka keresett meg, hogy lenne-e kedvem visszaülni egy R2-esbe, én pedig nagyon megörültem a lehetőségnek, mert mindig kihívás egy kisebb autót vezetni – mondta Bútor. – A célunk az, hogy minél több tapasztalatot adjunk át első kézből a márkakupa fiatal versenyzőinek, ebben a gumiválasztás, a beállítások terén szerzett nagy tapasztalatunk segíthet, és az, hogy jó néhány profi csapattal dolgoztunk együtt korábban, tőlük is sok mindent tanultunk. A verseny maga hatalmas kihívást jelent majd, egyrészt az össztávja miatt – a pécsi IRC-futam óta ez a leghosszabb itthoni verseny –, másrészt ahogy hallom, új pályák is várnak ránk, ami a navigátoroknak is ad pluszfeladatot. És hát… Van az embernek egója is, úgyhogy értelemszerűen megpróbálunk majd nyerni. Nekem van a legtöbb F2-es, illetve S1600-as bajnoki címem, nem lenne jó érzés, ha nem lennénk a mezőny elejében. Eddig összesen egyszer versenyeztem R2-es autóval, 2010-ben Veszprémben, ami egyrészt nagyon régen volt, és murván történt, úgyhogy nagyon új lesz számomra minden. Janinak meg talán még inkább. De ettől is izgalmas. Szeretnék jól és bátran menni, segíteni mindenkinek a gumiválasztás és a beállítások terén. S remélem jó kis harcok, jó kis küzdelmek alakulnak majd ki a kategóriában...”

Találkozunk Nyíregyházán, illetve a Zempléni pályákon 2018. november 9-11. között.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
A jelenlegi generációnak, amely Európa második legtöbbet eladott modellje volt 2023-ban, nincs....
2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....