baleset

Így gázolta el saját utasát a buszsofőr – egy fatális baleset utóélete

2026.05.22.

Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta egyik utasát - közölte a Békés Vármegyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

Az 53 éves újkígyósi nő 2024. december 1-jén késő délután egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt vezetett Vésztő lakott területén. A járművezető tudott arról, hogy az autóbusz második ajtaja feletti világítás nem működött, ahogyan arról is, hogy a járműben nem üzemelt az a biztonsági rendszer, amely újranyitja az ajtót, ha valami az ajtószárnyak közé kerül.

Az egyik megállóban egy 70 éves helyi nő megkezdte a leszállást a második ajtónál, ám a sofőr a figyelmetlensége miatt indulási jelet adott, majd becsukta az ajtót annak ellenére, hogy a leszálló nő mozgása a vezetőülésből mindvégig látható volt.

Az ajtó két szárnya az idős asszony egyik karját beszorította, miközben a teste már az autóbuszon kívül volt. Ezt követően a sofőr elindult az autóbusszal, ezzel elrántotta a sértettet, aki az autóbusz alá esett és a jármű jobb hátsó kereke áthajtott a testén.

A baleset következtében az asszony olyan többszörös, súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A Gyulai Járási Ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat, és indítványozta, hogy a bíróság a buszsofőrt beismerése esetén is ítélje felfüggesztett fogházbüntetésre, valamint tiltsa el a "D" kategóriába tartozó járművek (a nyolcnál több utas szállítására tervezett autóbuszok) vezetésétől.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....
2026.05.22
A villanyautózás és az egyre koordináltabb vezetési élmény térnyerésével egyre nagyobb igény....
2026.05.22
Sokan nem tudják pontosan, mit jelent a műszaki vagy a gazdasági totálkár, és milyen különbség van....
2026.05.22
Új, rugalmas forgalmi rend lép életbe május 26-án, keddtől a pesti alsó rakparton, amelyet így....
2026.05.22
Más utakon is jócskán van fennakadás az Útinform jelentése szerint. ..