profit

Így is lehet közlekedési céget vezetni: 119 millió utas és 42 százalékos profittöbblet

2025.11.04.

Az ír Ryanair Holdings Plc, Európa legnagyobb diszkont légitársasága, 42 százalékkal növelte nettó nyereségét az első pénzügyi fél évben, és 13 százalékkal a bevételét.

Fotó: Ryanair

A dublini székhelyű légitársaság közleményében azt írta, hogy az adózott eredménye 2,54 milliárd euró lett a szeptember végén zárt első pénzügyi fél évében, nagyobb az egy évvel korábbi 1,79 milliárd eurónál. Az elemzők véleményének átlagában némileg kisebb 2,5 milliárd euró profit szerepelt.

A Ryanair féléves bevétele 9,82 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 8,69 milliárd euróról.

A repülőjegyárak a fél évben 13 százalékkal nőttek éves összevetésben, míg az utasszám 3 százalékkal emelkedett. A légitársaság rekordszámú, 119 millió utast szállított hat hónap alatt. A járatok kihasználtsága 95 százalék maradt.

A Ryanair javította a folyó pénzügyi évre vonatkozó utasforgalmi előrejelzését az erős kereslet hatására, valamint amiatt, hogy a Boeing a vártnál gyorsabban szállította le repülőgépeit. Az új előrejelzés szerint az idei utasforgalom több mint 3 százalékkal, 207 millióra nő az eddig becsült 206 millió helyett.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....
2026.09.25
A Párizsi Autószalonon a Fiat életre kelti a kortárs olasz „Piazza” hangulatát: egy nyitott, színes....
2026.09.25
A Ford Motor Company már több mint egy évszázada létezik, a Kék Oválisnak minden korosztályból van....
2026.09.25
Féléves mérleget vonhat a hidak, alagutak és díjköteles autópályák üzemeltetőit tömörítő....