illegális gyorsulási verseny

Illegális gyorsulási versenyek ellen léptek fel a rendőrök Szolnokon – videóval

2023.07.11.

Illegális gyorsulási versenyek ellen léptek fel a rendőrök Szolnokon - tájékoztatott a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n kedden.

A közlemény szerint a vármegyei főkapitányság közlekedésrendészei a Szolnoki Rendőrkapitánysággal és a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal munkatársaival együtt közös akciót szerveztek az illegális gyorsulási versenyek ellen. Ezért - folytatták - szombat éjjel a Szolnokon, a Felső Szandai réten közlekedő autósokat ellenőrizték. A levegőből drónnal segített közlekedési akció célja egyebek mellett az átalakított járművek kiszűrése volt - ismertették.

A rendőrök két helyszíni bírságot szabtak ki, kilenc szabálysértési feljelentést tettek, valamint bevonták a forgalmi engedélyét hat járműnek, mivel azokat engedély nélkül átalakították - sorolták.

A vármegyei főkapitányság továbbra is kiemelt figyelmet fordít az egyik legfőbb baleseti veszélyforrásra, a közlekedés résztvevőire veszélyt jelentő jogellenes gyorsulási futamokra, valamint a sebességtúllépések visszaszorítására - olvasható a közleményben.

Az akcióról készült videó itt látható.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.07
A CATL ötven százalékos részesedést ért el a kínai akkumulátorgyártó piacon az idei év első....
2026.04.07
A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a....
2026.04.07
Húsz év befektetés, szabványosítás és politikai akarat — mégis alig látható eredmény. A BMW és a....
2026.04.07
Többszörös csúcsdöntést hozott az elmúlt hónap a hazai flotta klímabarát megújításában. Márciusban....
2026.04.07
A Chery Automobile bemutatta a TIGGO7 HEV modellt, amely a „Super Hybrid CSH” technológiájára épül....
2026.04.07
Újabb CAF-villamossal bővült a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 31. CAF-villamos. A....
2026.04.07
A VisitUS és a MINI kezdeményezéseként elindult a Dunakanyar Gasztrokaland program, amely a brit....
2026.04.07
Az elektromos Ford Puma az egyik legjobb dolog, ami egy villanyautóval történhet: kompakt, szexi,....
2026.04.07
Ez az elismerés a Mazda harmadik győzelme a World Car Design of the Year kategóriában, a Mazda MX-....
2026.04.07
Két baleset is történt az M5-ös autópálya Budapest felé tartó oldalán, ezért több kilométeres....