elektormos autó

Ilyen is lesz: elektromos virágkocsi Debrecenben

2021.08.19.

A hét elején bemutatták az első elektromos virágkocsit Debrecenben, a fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium 15 millió forinttal támogatta.

Első alkalommal indít saját tulajdonú, teljesen elektromos virágkocsit az önkormányzat. A cél, hogy az következő években fokozatosan ilyen kocsikra váltsanak - közölte a polgármester hétfőn sajtótájékoztatón, ahol bemutatta az elektromos virágkocsit.

Papp László emlékeztetett: a Debrecen 2030 programban új környezetpolitikát hirdettek meg, amelynek célja, hogy a város fenntartható, "zöld módon" fejlődjön a következdő években.

Fotó: haon.hu/Kiss Annamarie

E gondolat jegyében született meg az első elektromos virágkocsi, amely nemcsak a karneválon lesz látható, hanem év közben is használhatják a köztereket díszítő virágok gondozásában - tette hozzá. A polgármester azt mondta, az elektromos meghajtású kocsin látható egyedülálló kompozíción a Civaqua-program fő eleme, a víz jelenik majd meg.

A Civaqua-program megvalósításával a Tisza vize érkezik majd Debrecenbe, ami által emelkedik majd a Nagyerdő talajvízszintje, újra élettel telhet meg a Tócó-patak, a város melletti Vekeri-tó, valamint a Fancsikai-tavak - mondta Papp László.

Balázs Ákos, városüzemeltetésért felelős alpolgármester hozzátette: az első elektromos meghajtású virágkocsi kifejlesztését az ITK-cégcsoport végezte a helyi Zolend Kft. műszaki segítségével, a fejlesztést az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) 15 millió forinttal támogatta.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.07
A sorozatgyártást a Neue Klasse modellgeneráció technológiai újításai és a rugalmas gyártási....
2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....