Aston Martin

Ilyen lett volna az Aston Martin Le Mans versenyautója

2021.07.22.

Mindössze 40 darab készül majd a Valkyrie AMR Pro-ból, a két prototípust is beleértve, aminek a fejlesztésében Sebastian Vettel és Lance Stroll is résztvettek. 

Miután lassan minden modernkori Aston Martinból készül AMR, azaz versenypályára helyezett változat, egyértelmű volt, hogy a paletta csúcsára érkező Valkyrie hiperautó sem kerüli el majd sorsát. Nem sokkal azután, hogy leleplezték a véglegesnek tűnő Aston Martin Valkyrie-t, egy grafikán láthatjuk az AMR Pro koncepciót, ami tulajdonképpen a brit gyár Le Mans-i versenyautója lett volna, ha végül nem törlik el az egész projektet. Azonban az Aston Martint nem olyan fából faragták, amelyik csak úgy kidob ilyen terveket.

Ha a 24 óráson nem is, de más versenypályákon így még feltűnhet a hiperautó legvadabb változata, aminek minden eleme fejlett aerodinamikai megoldásokat tartalmaz, gömbölyű diffúzorral, és az autóra formált egyedi hátsó szárnnyal. Az utcai Valkyrie sem piskóta, az AMR Pro változat viszont így is több mint kétszeres leszórítóerővel dolgozik, oldalgyorsulása meghaladhatja a 3G-t. Hosszan ívelt kasznija alatt egy 6,5 literes, egészen 11 000 fordulat/percig forgó szívó V12 dolgozik, amit a Cosworth hegyezgetett 1000 lóerőre. Úgy tűnik, hogy nem hazudtak, amikor F1 technikát ígértek az utcára.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.14
Lewis Hamilton adatai sodorták bajba az időmérőjét a falban záró Charles Leclerc-t? A brit utalt rá....
2026.06.14
Az útburkolati jelek többsége fehér színű, de időnként sárga vonalak is megjelennek. Tóbiás és....
2026.06.14
Bourdais-ék drámája után a testvérautónak áll a zászló Le Mans-ban, de a #8-as Toyota és a #20-as....
2026.06.14
Ezzel pedig minden M-es BMW elérhető mostantól két hajtott tengellyel. ..
2026.06.14
A Wallis Csoport portfólióvállalatainak árbevétele 2025-ben 30 százalékkal, 912 milliárd forintra....
2026.06.14
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 06. 14.....
2026.06.13
Le Mans-ban mutatták be a szériaközeli Magma GT-t és a Magma GT3-ast, amely szárnyakat és extra....
2026.06.13
Miközben szokásos párbaját vívja a BMW és a Mercedes, közben a pást szélén vár az újabb döntős,....
2026.06.13
A szlovén kormány újabb hat hónappal meghosszabbította az üzemanyagárak szabályozását, így a 95-ös....
2026.06.13
A BYD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett az önvezető technológiák fejlesztésében: bemutatta saját....