Mercedes-Benz GLE

Ilyen Mercedesből csak egy van Magyarországon: nagyon Balaton

2020.07.01.

Sok-sok Balaton található abban a Mercedes GLE 500-ban, amely Kovacsics Imre üzletember balatonfüredi villájának garázsában áll. Ha éppen áll és nincsen úton. Három év alatt 140 ezer kilométert futott. Önmagában ez nem lenne nagy szó. Felértékelődik akkor, ha tudjuk, az üzletember szolgálati útjaira egy Maybach-al utazik, sofőr viszi mindenhová, hogy menet közben tudjon a tárgyalásokra készülni.

Kovacsics Imre, a SPA Hungary Holding Zrt. vezérigazgatójának Mayhachját már bemutattuk, ezt a cikket ITT olvashatja el. A történetet folytassuk a GLE 500-al, ami mint a címben jeleztük, nagyon Balaton.

Hímezve a Balaton sziluettje

Szerettem volna egy valóban egyedi autót magamnak – kezdi történetét a sikeres üzletember. A Mercedes székesfehérvári szalonjában rendeltem meg a kocsit, s felvázoltam, hogy balatonfüredi lakosként egy balatoni Mercedest szeretnék. Igent mondtak, pénzért minden van.

Amikor megérkezett a szalonba a GLE, az utasteret szinte teljesen visszabontották. A műszerfalat úgy változtatták át, hogy az éles formák eltűntek, s a Balaton hullámzására emlékeztető elemekkel rakták tele. Eltávolították az eredeti bőr ülések bevonatát is, azokat kék-fehér bőrre cserélték, ami a yachtok és a tengerészek színe. Az autó utasterének mennyezete is kék-fehér bőrborítást kapott. Még pedig úgy, hogy dagadó vitorla vászonra emlékeztessen a kialakítás. Akinek még erről sem jutna eszébe a Balaton, annak a sziluettekről biztosan beugrik a magyar tenger. Az első két ülés, csak úgy mint a hátul levő három ülés fejtámlájának dísz bőrborítása a Balaton sziluettjét viseli. Gondos kezek hímzéssel oldották meg, hogy a tulajdonos Balaton kiadást kapjon.

A küszöbökbe is belevésték a Balatont.

A belső mellett több külső jegy is utal a Balatonra. Ugyancsak kicserélték az eredeti Mercedes króm ajtó küszöböket, az újakba pedig belevésték a Balaton nevét és sziluettjét is. Az első ajtók alatt éppen úgy a Balaton név látható, mint a hátsókon.

A kocsi rendszáma BALA. Ez is a Balatonra utal.

Nem fért ki a teljes név – adja a magyarázatot Kovacsics Imre. Elmondja azt is, utólag tudta meg, hogy a Valami Amerika 2 című filmben szerepelt egy olyan autó, aminek a rendszáma szintén BALA  volt, ő azonban a filmet nem látta. Barátai utólag hívták fel a figyelmét arra, hogy az általa választott rendszám megegyezik a filmbeli autó rendszámának nevével, s arra is, hogy a filmben elhangzik a kocsit használó sikeres vállalkozóról: egy fél Balaton az övé.

Eltökélt szándékom, hogy az egész Balaton az enyém legyen – fogalmaz a vezérigazgató. – Bár éppen most váltam el másodszor, de ha lesz harmadik feleségem, akkor az ő autójának majd TON lesz a rendszáma. A két kocsit egymás mellé állítjuk, s a BALA meg a TON kitesz majd egy BALATON-t.

A filmbéli egyezésnek a Balatonon különös hatása van.

Sokan megállnak az autó előtt és fényképezik magukat, azt hiszik, hogy ez a BALA az a BALA, én pedig nem rontom el az örömüket – mondja a vállalkozó.

Különleges tetőborítás, yacthra emlékeztető kék-fehér vitorlavászon, persze bőrből.

A nagyon Balaton mellett a GLE 500 persze nagyon Mercedes is maradt. 520 lóerős motorja bődületes erőt kölcsönöz a kocsinak. A ma ismert segédrendszerek közül csupán az adaptív tempomat hiányzik. Kovacsics kérte, hogy azt vegyék ki, csak a figyelmeztető csipogás maradjon, ha túl közel menne valakihez.

Nekem ne fékezgessen be, majd én figyelek – adja magyarázatát a miértnek.

240 kilométer/óra volt a csúcssebességem, persze Németországban, ahol általában nincs limit az autópályán – árulja el Kovacsics Imre, aki hozzáfűzi azt is, 240-nél még volt tartalék az autóban, de nem tudtam fokozni, mert mindig elém került egy másik autó.

 Az üzletember egykoron édesapja kölcsön Daciajával kezdte autós korszakát. Volt Opel Vectrája, majd BMW 5-je, szolgálati autója pedig Lexus volt. Három éve a csillagos márkára váltott. Üzleti útjaira, mint már jeleztük, Maybach viszi sofőrrel, ha pedig vezetni támad kedve, akkor ott a Mercedes GLE 500. Tele sok-sok Balatonnal.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....