Daimler

Maybachja van, de még sosem vezette

2018.01.29.

Maybach magyar rendszámmal. Majdnem olyan ritka, mint a fehér holló. Hatvan millió forint feletti Mercedes csúcsmodell. Ha szárnyai lennének, lehet, hogy repülni is tudna. 

Kovacsics Imre: útközben is dolgozik.

Kovacsics Imre, a SPA Hungary Holding Zrt. vezérigazgatója igen tehetős ember. Nem is csinál belőle titkot. Győrből indult pályafutása, amikor elkezdte működtetni a Rába Quelle Élményfürdőt. Akkor egy Opel Vectra-val járt, s kis híján megbukott, mert a fürdő tervezésekor elkövettek egy bődületes hibát. A termálvíz hőjét hagyták veszni, helyette távfűtést alkalmaztak, a meleg vizet pedig belenengedték a Rábába.

Kovacsics a lét és nem lét borotvaélén táncolt, ha akkor azt mondom neki, tizenöt év múlva Maybach-al jár és sofőr viszi mindenhová, bizonyára elmeorvoshoz küld.

A legcsillagosabb Mercedes.

Az első autó amit vezettem, édesapám kölcsönbe adott Daciaja volt, mindig lerobbant – ugrunk vissza egy nagyot a Maybach ülésén beszélgetve. – Majd jött egy három ajtós Suzuki, öt ajtós Suzuki, a Vectra, majd BMW X5, szolgálati autónak meg egy Lexus.

Ez utóbbiban 600 ezer kilométer volt, amikor eljött a csere ideje.

Magyar rendszámmal nem sok fut az utakon.

Világéletemben BMW rajongó voltam, nézegettem egy 7-es BMW-t, szenzációs autó, de a hátsó ülésen nem találtam meg azt a kényelmet, mint a Lexusban – fogalmaz. Benézett hát a székesfehérvári Mercedes szalonba, de a kiállított autók közül egy sem felelt meg az igényeinek.

Nekem hátul bőrfotel kell, mert sokat utazom, de a mintautók között egy sem felelt meg – idézi fel a szolgálati autócsere kezdetét. – Mondták, hogy van nagyobb Mercedes is, de azt nem tudják megmutatni, mert olyan nincs a szalonban. Amikor elhangzott, hogy a nagyobb Mercedes a Maybach, s egy időben Angela Merkel szolgálati autója is ilyen volt, Kovacsics rávágta, ha a német kancellárnak jó, akkor nekem is az lesz.

A sejkek autója. Az arab világban adják el a legtöbbet az USA-ban gyártott Mercedesekből. De egy időben ez volt Angela Merkel szolgálati autója is.

Bizonyára piros betűs ünnep a Pappas életében Kovacsics megjelenése, mert a Maybach mellé rendelt egy másik Mercit is, a GLE 500-ast. Több mint százmillió a két autó együtt, de hát már jeleztem, egy igen tehetős üzletemberről van szó.

A Maybach 500 S típus 500 lóerős, V8-as motorral, 4.2 másodperc alatt éri el a százas tempót, Kovacsics azonban még egyszer sem vezette. Sofőrje, Varga Dezső viszi mindehová, menetközben dolgozik, s nem érzett kényszert, hogy kipróbálja.

Forró marad a kávé.

A Lexust egyszer vezettem, talán majd a Maybachot is kipróbálom – mondja a kocsi hátsó ülésén, s kinyitja a hűtőszekrény ajtaját, mert az is van benne. A vezérigazgató a kólát hidegen, a kávét forrón szereti, így a hűtő mellé van még egy külön pohár hűtő és pohár melegítő is.

Az autó a világ összes vezetői segédrendszerével felszerelt, amit ma a járműipar ismer. A bőrülések valóban fotel benyomást keltenek, a 360 fokos kamera pedig mindent lát az autó körül.

Hidegen tartja az italokat.

Amikor Budapesten van dolga a főnöknek és megállok egy parkolóban, rengeteg ember odajön hozzám és kérdezi, kit szállít, politikust vagy filmsztárt  - ezt már a sofőr, Varga Dezső mondja, akit gyakran megkérnek arra, hogy a telefonnal fotózza le az ismeretlen érdeklődöt az autó előtt állva.

A Maybach nem csak itthon, külföldön is feltűnést kelt.

Minőség bőrben is.

Porto Cervoban, Szardínia szigetén tartottuk a holding vezetőinek éves kirándulását – meséli Kovacsics. – Elől én mentem, magam vezettem a GLE-t, mögöttem a kollégáim jöttek a Maybach-al. Mindkét autón magyar zászló lobogott. Amikor megérkeztünk a szállodához, egy csomó ember összesereglett, azt hitték, valaki híres ember érkezett, a GLE-t hitték biztonsági autónak, a Maybachban pedig egy védett személyt reméltek. Hát ilyen híre van egy Mercedes Maybachnak Olaszországban is.

Varga Dezső, a Maybach pilótája.

Nem csak a Maybach különleges, hanem a GLE 500-as is. Mivel Kovacsics Balatonfüreden él, az autó küszöbeibe bevésték a Balaton nevét, a kárpit pedig yacht belsőre emlékeztet. De erről majd egy másik cikkben mesélünk.

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.16
A BMW Group a „FUTURE OF JOY” fantázianévre keresztelt kiállítással képviselteti magát a Milánóban....
2024.04.16
Körözött autót foglaltak le Bátaszéken – jelentette a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság. ..
2024.04.16
Elszállították hétfőn az 1000-es sorozatú, 1061-es pályaszámú és az UV3 típusú, 3414 pályaszámú....
2024.04.16
A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni....
2024.04.16
Az időjárás-előrejelzésektől kezdve a forgalomtervezésen át a tőzsdéig az emberek mindig előre....
2024.04.16
Elődje sikerét megismételve nem egyszerűen maximális ötcsillagos teljesítményt nyújtott a vadonatúj....
2024.04.16
A BMW Group az év első negyedévében világszerte összesen 594 671 darab új autót értékesített. A....
2024.04.16
Balesetek, torlódások, rendkívüli közlekedési események – az Útinform reggeli jelentése. ..
2024.04.16
A Porsche sportautó-gyártó tavaly több nyereséget ért el. Ebből a dolgozók is profitálnak. A....
2024.04.15
Ismét felvillanyozódott a Hyundai márka és újabb elektromossal bővíti márkakupa-sorozatát. ..