Toyota Motor Company

Ilyen a Tundra, ha közösen álmodik nagyot a Toyota és Kevin Costner

2018.11.05.

A hollywoodi sztár konkrét elképzelésekkel fordult a Toyotához; az együttműködés eredményeként létrejött autó pedig jóval több mint holmi divatterepjáró.

Kevin Costner legutóbbi munkájában, a „Yellowstone” című sorozatban egy amerikai földbirtokost játszik. Testhez álló a szerep, hiszen a kétszeres Oscar-díjas színész a valóságban is egy hatalmas, 67 hektáros farmon él, képzett lovas és lótenyésztő, színészkarrierjét megelőzően pedig hivatásos halászként is dolgozott.

Amikor tehát Costner felkérte a Toyotát, hogy közösen építsék meg álmai terepjáróját, nyilvánvaló volt, hogy nem holmi divatjárműről lesz szó. „Pontosan tudta, hogy mit szeretne. Nagy kihívás volt a feladat, de ennek inkább örültünk. Vannak, akik csak felsorolják az őrült ötleteiket, és várják, hogy megvalósítsuk, Kevin azonban az első pillanattól az utolsóig együtt dolgozott velünk” – mondta az együttműködésről Shaun Freilich, az autó megépítésében közreműködő texasi Complete Customs stúdió tulajdonosa és építőmestere.

A Toyota Tundra terepképességeinek teljesebb kihasználhatósága érdekében új első és hátsó lökhárítókat készítettek acélból; ezek nemcsak jobb terepszögeket biztosítanak, de egy-egy robusztus csörlőnek is helyet adtak. A plató keménytetőt kapott, erre és a fülke tetejére két darabból álló csomagtartót szerkesztettek; a tartalék-üzemanyagkannákon és túrafelszereléseken kívül ezen helyezték el azokat a kihúzható árnyékolókat, amelyekkel valóságos expedíciós bázissá bővíthető a Tundra.

Az autó új rugóstagokat és lengéscsillapítókat kapott, a 18 colos keréktárcsákra masszív terepabroncsokat húztak – az ezekből adódó, 114 milliméteres futóműemelés miatt nem divatcikk, hanem a kényelmes be- és kiszállás tényleges záloga a duplafülke teljes hosszában húzódó fellépő. A beltérben zárható páncéldobozokat helyeztek el – egyet a hátsó ülések alatt, egyet a padlókonzolon –, a platón pedig kétfokozatú hűtőláda szolgál a romlandó áruk és a hűsítők tárolására.

Mivel nem agglegény-járgányról van szó, a sztár a családjára is gondolt: az első fejtámlák hátoldalába videoképernyőket építtetett be, hátul pedig matracok várják az elálmosodott gyerekeket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....
2026.09.22
Rekordszintre emelkedett az elektromos meghajtású személygépkocsik aránya az Európai Unióban az új....
2026.09.22
Újabb járművet állított forgalomban a Budapesti Közlekedési Központ. ..
2026.09.22
Amikor háborús konfliktusról, katasztrófáról vagy vészhelyzetről szóló híreket nézünk, gyakran....