Formula E

Íme az új Formula E versenyautó

2020.02.09.

A technika változatlan, csak a külső lett még vadabb, még űrhajósabb. Először képeken a 2020-21-es szezonra szánt kaszni.

Még javában tart a Formula E 2019-2020-as szezonja, de máris láthatjuk a következő, azaz a 2020-2021-es szezonra szánt kasznit, ami ha lehet, még az elődjénél is futurisztikusabb lett. Pedig az elején leginkább az Indycar versenyautóihoz hasonlítottak az első tisztán elektromos Formula E pályagépek, azonban a második generáció valami teljesen új dimenzióba emelte a jövő keresést. Aminek máris itt az EVO, azaz a frissített változata, aminek szinte minden külső elemét totálisan újragondolták – természetesen a minél jobb aerodinamika elérése érdekében. A legnagyobb változás talán, hogy mostantól nem fedettek a kerékjáratok, és a hátsó szárny is olyan, amilyet kevés eséllyel láthattunk bármin korábban.

Azon kívül, hogy törekedtek a minél vadabb külsőre, arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy az autó sérülékenyebb legyen. Ez furán hangozhat, de a jelenleg használt kaszni állítólag túl robosztusra sikerült, ezért a test-test elleni csatákban sem sérül az autó annyira, hogy az módosítsa a menettulajdonságait. Ezzel persze a versenyek is unalmasabbak és kiszámíthatóak lettek, ami nem tesz jót a bajnokságnak. Hajtáslánc terén nem történt változás, maradt a McLaren akkumulátora, és a Michelin négyévszakos abroncsszett is változatlan lesz.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
A Zemplén-ralit szervező Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. (ÉMAM) szeretné megrendezni az....
2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....