sportautó

Íme a bolgárok elektromos sportautója

2019.11.07.

2,7 másodperc alatt van százon, Caterham kasznit használ, és teljesen elektromos. Ezt tudja első blikkre a bolgárok kétüléses, elektromos sportautója.

Lehet, hogy a Caterham egyetlen terméke, aminek közve van a villanyhoz az egy bicikli, most mégis az ő kasznijukat használva készülhetett el Bulgária első elektromos sportautója, a Kinetik 07. Az ősi receptre hallgatva a bolgárok kétülésese is nyitott tetős és pehelykönnyű. Elsősorban versenypályákra tervezték, de ugyanúgy megkapja a közúti rendszámot is. A villanyhajtásnak köszönhetően mindössze 2,7 másodperc alatt ugrik állóhelyzetből 100 km/h-ra. Már az alapmodell is 644 lóerőt és 800 Nm nyomatékot dob az aszfaltra, átszámítva.

Az apró méregzsák különlegessége, hogy a szoftvert szinte teljes mértékben önmaguknak fejlesztették. Ráadásul az alkatrészek 90%-a szintén saját fejlesztésű és gyártású. A legtöbb külső elemet 3D-nyomtatással formázták, így az ügyfeleknek még több lehetőség jut a személyre szabhatóságra. A kabin természetesen teljesen lecsupaszított, a két ülésen kívül csupán egy digitális műszercsoport található, ami három grafikán is konfigurálható. A felhasznált anyagok többségét legendás brit és olasz mesterek inspirálták.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....
2026.07.04
Az Egyesült Királyság forgalomirányító hálózata öregszik — a jelzőlámpa-vezérlők már több mint fele....
2026.07.04
Egy kamionos rögzítette telefonjával a szokatlan jelenséget. ..
2026.07.04
5,8 százalékkal 1,484 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése az idei első....