Mercedes-AMG GT

Íme a legbrutálisabb AMG GT valaha

2020.07.26.

Black Series – mindig is így hívták a legkomolyabb AMG modelleket. A végső szériát, ami minden addigit a földbe tipor, és ez most sincs másképp.

Hosszan vezették fel, és a gyári GT3 versenyautókon már láthattuk a még nagyobb hűtőrácsos AMG GT-t, teljes valójában azonban mégiscsak más az élmény. Megérkezett ugyanis a Mercedes-Benz sportrészlegének eddigi talán legbrutálisabb terméke, a 720 lóerős AMG GT Black Series. Neve két dolgot is jelenthet: egyrészt, hogy ez lesz a legkomolyabb változata az AMG GT modellcsaládnak, ami másrészt azt is jelenti, hogy talán az utolsó szériáját láthatjuk a különleges hangú szupersportautónak.

Meglehetősen átfogó változtatásokon ment át a Black Series. Más vezérműtengely, más leömlők és persze elég ránézni, hogy lássuk: versenypályára született ezekkel a hatalmas légbeömlőkkel és nem kevésbé méretes szárnnyal. A hajtást a házon belül fejlesztett hétfokozatú duplakuplungos egység juttatja a hátsó kerekekhez. Mindössze 3,2 másodperc alatt van 100-on, de a 200 km/h is megvan neki 9 másodperc alatt. Amellett, hogy a legtöbb ponton valóban állítható az autó keménysége, még egy opcionális AMG Track Package is választható, négypontos biztonsági övvel, bukócsővel és tűzoltórendszerrel.



 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.25
Eltűnnek az élénk színek, szürkül a mezőny.    ..
2026.09.25
A német autóipari óriás, a Volkswagen pénteken megerősítette, hogy világszerte mintegy 2,86 millió....
2026.09.25
A regionális piaci tevékenységekért mostantól a Volvo felel majd az anyacég alá tartozó Lynk &....
2026.09.25
Két férfi meghalt abban a balesetben, amely az M80-as autóúton történt péntek délután; két autó....
2026.09.25
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteken rendezett....
2026.09.25
üli repülőeszközök elleni védelem legalább olyan fontos lett, mint a hagyományos fegyverrendszerek....
2026.09.25
A Peugeot Cycles a 2026-os Le Mans-i 24 órás versenyen jelentette be, hogy újra gyárt majd....
2026.09.25
A Nürburgringen készült kémfotók tanúsága szerint a Lexus számos fejlesztéssel kívánja erősíteni az....
2026.09.25
A Geely újabb hatékony tisztán elektromos hajtásláncot leplezett le, amely hamarosan a gyártó új....
2026.09.25
Fontos változás lépett életbe Szlovákiában: rendőri ellenőrzéskor már a motorkerékpár utasát is....