BKK

Indulnak az első új CAF villamosok Budapesten

2015.09.17.

- Menetrend szerint csütörtök délután indulnak a rövidebb CAF villamosok Budapesten, a 3-as villamos vonalán.

Tarlós István főpolgármester a villamos ünnepélyes átadásán közölte, hogy az első CAF Urbos3 típusú villamos 13.00 órakor áll forgalomba. Az új villamosflotta 35 rövidebb és 12 hosszabb járműből áll majd. A rövidebb, 34 méter hosszú villamosok a 3-as vonalra, a budai fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között a jövőben közlekedő 19-es és 61-es vonalra kerülnek majd. A rövidebb villamoson 200 ember tud utazni, a járművön 46 ülőhely van. A Combino villamosoknál is valamivel hosszabb, 56 méteres szerelvények az 1-es villamos vonalán járnak majd. Ez a leghosszabb és legnagyobb kapacitású villamos a világon. Ez a villamos 345 embert utazhat egyszerre, és 81 ülőhellyel rendelkezik.


A főpolgármester közölte, az új villamosok belső kialakításukkal "maximálisan megfelelnek a modern kor valamennyi igényének": alacsonypadlósak és légkondicionáltak. Az új villamosok forgalomba állításával fokozatosan kivonják a forgalomból a legöregebb, elavult járműveket – tette hozzá. Közölte azt is, hogy felújított 3-as villamosvonalon 6 perccel csökkent a menetidő. A főpolgármester kitért arra is, hogy a CAF-fal kötött szerződés lehetőséget teremt további 77 villamos beszerzésére. Újabb forrás felhasználásával összesen tehát 124 új villamos helyezhető üzembe 2020-ig Budapesten - mondta.

Tarlós István szólt arról is, hogy a fővárosi közösségi közlekedés az elmúlt években új erőre kapott. Ezek között említette a 4-es metró indulását, a jármű- és hálózatfejlesztéseket, a Futár-programot, valamint az elektronikus jegykiadó automaták bevezetését. Elmondta, a mostani ciklusban kiépül majd a Baross tér és Újpalota közötti, továbbá a Külső Bécsi úti villamosvonal.


A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi önkormányzat megbízásából 2014 februárjában indított nyílt közbeszerzési eljárást összesen 47 alacsonypadlós villamos gyártására. A 3-as villamosvonalon csütörtöktől a régi villamosok mellett egyelőre két új, rövidebb CAF villamos közlekedik menetrendszerűen.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....
2026.07.04
A 12Cilindri Manuale különleges, mechanikai kapcsolat nélküli, „by wire” váltókart és kuplungpedált....
2026.07.04
Ennyi őrültséget és balesetet ritkán látni egy hónap alatt. ..
2026.07.04
2026 első félévének eredményei azt mutatják, hogy a márka nemcsak megőrizte, hanem tovább....