menekültek támogatása

Ingyen jogsi jár a menekülteknek!

2024.02.24.

Hogy beilleszkedjenek az országba és a munka világába.

Magyarországon a B kategóriás vezetői engedélyt a tanuló nem ússza meg 300 ezer forint alatt. A jogosítvány alaphangon kerül ennyibe, abban az esetben, ha a delikvens az elméleti és a gyakorlati vizsgán is első alkalomra átmegy és utóbbihoz elegendő számára a kötelező 30 órás vezetés. Ami persze csak azoknak elég, akik már kellő gyakorlatot szereztek „feketén” a prérin és esetleg kisebb forgalmú utakon kalózkodva. A többség félmilliót vagy annál is többet leperkál, mire az áhított jogosítvány a kártyatartójába kerülhet.

Ezt az összeget egy átlag magyar megérzi, egy fiatal meg pláne, aki esetleg az első munkahelyén kapott fizetéséből rakosgatja össze a jogsira valót. Egy menekült pedig többnyire nincs abban az anyagi helyzetben, hogy ezt bevállalja. Hát rajtuk, mármint az utóbbiakon kíván most segíteni a kormány.

Nem, nem a magyar. Az (azt gondolom, jogosan) komoly felháborodást váltana ki. Az olaszok azok, akik ilyen el- és befogadóak. Most azt találták ki, hogy 100 menekült nőnek biztosítják a lehetőséget, hogy ingyen jogosítványt szerezzen. Azok pályázhatnak, akik tartózkodási engedéllyel rendelkeznek vagy humanitárius okokból tartózkodnak Olaszországban. A gyakorlati helyszín Nápoly városa lesz.

A Közlekedési Minisztérium által finanszírozott projekt célja, hogy hozzájáruljon a hazájuk elhagyására kényszerült nők integrációjához, a közúti viselkedési szabályok megtanulásával és az olasz nyelv elmélyítésével elősegítsék teljes beilleszkedésüket az ország társadalmi életébe.

Paolo Colangelo, az Autósiskolák Szüvetségének elnöke szerint ezzel a lépéssel a menekült státusszal rendelkező nők önállóbbak és emancipáltabbak lesznek, ezért gondolkodhatnak abban, hogy más döntéseket hozzanak, mint amelyeket rájuk kényszerítettek és szabadabb jövőt építhetnek a munka, a szociális élet és a család szempontjából.

Forrás: sicurauto.it

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.30
Kína specifikus, a piac helyi elvárásait és szokásait figyelembe vevő spin-off márkát hoz létre a....
2026.04.30
A Móricz Zsigmond körtér és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedő N41-es villamos nyitja....
2026.04.30
Elektromosan 145, összesen pedig egy szuszra 970 kilométert tud megtenni a Leapmotor hatótávnövelt....
2026.04.30
A digitális forradalom az autóipar egyik legfontosabb versenyterepe. A Peugeot számára is különösen....
2026.04.30
A hamarosan érkező szériagyártású modell valószínűleg az MR2 nevet kapja majd, hasonlóan az....
2026.04.30
A májusi első, hosszú hétvégén sűrűbben közlekednek a menetrend szerint járó hajók Fonyód és....
2026.04.30
Idén a Jet Power Hungary Kft (www.jetpower.hu) , a legendás Can-Am (www.brp.com) márka a....
2026.04.30
A Škoda Auto ismét nagy dobásra készül: a márka hamarosan bemutathatja legújabb, egyelőre Peaq....
2026.04.30
A Red Bull főnöke visszahozná a Max-faktort. Meggyőződése, ha ez sikerül, akkor a szabályok....
2026.04.30
Egyenesen a Volkswagen T-Rocot, és annak szegmensét veszi célba a Kia azzal a kompakt SUV-val, amit....