repülés

Ingyenessé teszi a nagyméretű kézipoggyászt is a Wizz Air

2017.07.19.

Ingyenessé teszi a nagyméretű kézipoggyászt is a magyar kötődésű Wizz Air a járatain, de a fedélzetre csak az elsőbbségi beszállással rendelkező utasok vihetik fel biztosan a csomagot - mondta Váradi József vezérigazgató az MTI-nek szerdán.

Így a téli menetrend életbe lépésével, október 29-től már nem csak a kis, de a nagyméretű kézipoggyászért sem kell majd fizetni.

Elmondása szerint az intézkedés bevezetése még nem jelenti azt, hogy minden utas kézipoggyásza a kabinban utazhat majd. Előfordulhat ugyanis, a repülőgép telítettségétől függően, hogy néhány kézipoggyászt a repülőgép alsó csomagtárolójában helyeznek el.

Váradi József a légitársaság éves pénzügyi jelentésével kapcsolatos korábbi sajtótájékoztatón már jelezte, hogy csökkent a poggyászdíjakból származó kiegészítő árbevétel, ezt megerősítve közölte: az elmúlt három évben folyamatosan estek a poggyászdíjból származó bevételek. Az első negyedévben utasonként 28,8 euró kiegészítő árbevételt szedtek be, ebből már csak 9,5 euró volt a poggyászdíj, egy évvel ezelőtt pedig még 10,2 euró volt ez az összeg.

A vezérigazgató beszámolt arról is, hogy a legfrissebb adatok szerint az első pénzügyi negyedévet erős pozícióban zárta a légitársaság: az előző évihez képest 25 százalékkal 7,2 millióra nőtt az utasforgalom, a bevételek 29 százalékkal 469 millió euróra nőttek, az adózott eredmény pedig 50 százalékos javulással 58,1 millió euróra változott.

A kedvező adatok után a légitársaság nem változtatta meg a korábban kiadott 250-270 millió eurós adózott eredményre vonatkozó előrejelzését, de annak felső sávjába várja az év végi eredményeket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....
2026.11.03
Volt, aki 166 km/h-val futott bele a traffipaxba. ..
2026.11.03
A huszonöt európai ország autóipari szakújságíróiból álló, független zsűri döntése értelmében az....
2026.11.03
Németország egymillió eurós hozzájárulással csatlakozott az Ukrajna Közlekedési Támogatási....
2026.11.03
Tesztüzemre indul Budapesten a 132E vonalán az első, biometán (Bio-CNG) megújuló üzemanyaggal....
2026.11.03
A konstruktőri versenyben címvédő, legutóbbi hat idényben első Toyota két háromfős csapattal és más....
2026.11.03
Sorban harmadik alkalommal bizonyult a legjobbnak a J.D. Power autóipari márkahűség-kutatásában a....