siker

Ismét az élmezőnyben végeztek a magyar diákok a tajvani innovációs versenyen

2026.02.09.

Ismét az élmezőnyben végeztek a magyar diákok a tajvani innovációs versenyen, a Taiwan International Science Fair-en mindkét magyar versenyző negyedik helyet szerzett 32 ország 700 versenyzője közül - közölte a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) hétfőn az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint Hajsz Natali Júlia, a Deutsche Schule Budapest - Thomas Mann Gimnázium diákja olyan 3D technológiával nyomtatott, személyre szabható, részben felszívódó sebtapaszt fejlesztett ki, amely hatékonyabb gyógyulást, és egyben kevesebb hulladékot eredményez.

Czapák Dániel, a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulója az ipari gépek meghibásodását előre jelezni képes vezeték nélküli rendszert alkotott meg.

A magyar versenyzők korábban az Országos Tudományos és Innovációs Olimpián értek el kiváló eredményeket, ezzel szereztek jogot arra, hogy a nemzetközi mezőnyben is bizonyítsák tudásukat - írták a közleményben.

A Taiwan International Science Fair (TISF) versenyt 2002-ben alapította a Tajvani Oktatási Minisztérium, a rendezvényhez 2010-ben csatlakoztak először nemzetközi partnerek által delegált diákok.

Az idei versenyen 13 kategóriában több mint 500 kutatási projekttel vettek részt a középiskolás korú versenyzők, akik a Tajvani Nemzeti Tudományos Oktatási Központban mérték össze tudásukat - tájékoztatott a Magyar Innovációs Szövetség.


Borítókép: Budapest, 2025. szeptember 26. Papp Eszter, a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont Szilárdtestfizikai és Optikai Intézet Alkalmazott és Nemlineáris Optika Osztály Ultragyors Nanooptika „Lendület” Kutatócsoport tudományos segédmunkatársa (j) bemutatót tart az érdeklődőknek a Kutatók éjszkája 2025 rendezvényen a HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban 2025. szeptember 26-án. Több mint negyven településen 250 intézmény mintegy 2400 programmal várja országszerte az érdeklődőket szeptember 26-án és 27-én a Kutatók éjszakáján. MTI/Illyés Tibor

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....
2026.07.04
A Mercedes világbajnoki pontversenyt vezető olasz pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj....