Lamborghini Huracán EVO

Itt a még játékosabb Lamborghini Huracán

2020.02.02.

Kívülről talán meg sem mondanánk elsőre, hogy valami alapvető fontosságú tényezőben eltér, pedig a Lamborghini Huracán EVO legújabb változata bizony csak hátul hajt, és ez számtalan változtatást igényelt az olaszoktól.

Nincs egy éve, hogy bemutatták a teljesen újratervezett, noha kívülről csak részleteiben ráncfelvarrott Lamborghini Huracánt, de máris itt az olaszok legújabb agymenése: a Huracán EVO RWD. Igen, ahogy neve is mutatja, testvéreivel ellentétben ő már csak és kizárólag hátul hajt, pedig összkerékhajtással sem panaszkodott senki a játékosságára, elég csak körbenézni az interneten található temérdek videó között. Nem gondolták túl a nevet, ahogy a konstrukciót sem. Ugyanaz az 5,2 literes szívó V10 dolgozik középen, noha közel harminccal kevesebb lóerővel, mint az összkerekes társban. Egy hétfokozatú duplakuplungos szerkezet juttatja mind a 602 lóerőt és 560 Nm nyomatékos a hátsó kerekekhez.

Persze elérhető rajtelektronika is, amit a hátsókerékhajtás sajátosságaihoz hangoltak, az ESP-vel egyetemben. Van, amiben jobb is, mint összkerekes társai: például 33 kilogrammal könnyebb, köszönhetően többek között az összkerékkormányzás vagy a nyomatékvektoráló rendszer elhagyásának. Így mindössze 1389 kg a folyadékok nélkül. A 0-100-as sprint 0,4 másodperccel lassabban, 3,3 másodperc alatt van meg az RWD változatnak, ám végsebessége ugyanúgy 325 km/h maradt. Még szerencse. Továbbra is három egyedi menetmód választható: STRADA, SPORT vagy CORSA. Nyilván utóbbi a legdurvább, pályára szánt beállítás, ami koordinált drifteket engedélyez, finom beleszólással a sofőr dolgába.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.09
Vendég: Rusznák András igazságügyi járműszakértő (GOR-CAR) ..
2026.04.09
Bővül a Mol Move autósokat segítő digitális szolgáltatásainak köre: április 7-től a felhasználók....
2026.04.09
 A közúti balesetekben elhunytak többsége autóban ült. Két tartományban nem jelentettek közúti....
2026.04.09
A Toyota egy japán kávégyártó vállalattal karöltve négy különleges keveréket állított elő,....
2026.04.09
Mostanra jól látszik, hogy azok a kínai gyártók tudnak maradandóan sikeresek lenni Európában,....
2026.04.09
Az első negyedévben 128 419 személygépkocsit gyártottak Romániában - írja az economedia.ro az....
2026.04.09
Nagy Roland gokartversenyző személyében magyar tagja is lett az Aston Martin Forma-1-es istálló....
2026.04.09
Egy 50 éves sofőrt fogtak el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság járőrei - semmi sem....
2026.04.09
A holland CCV fizetési megoldás-szolgáltató olyan energiatakarékos üzemmódot fejlesztett....
2026.04.09
Az IATA vezére szerint a közel-keleti tűzszünet ellenére sem várható gyors enyhülés a....