Szegedi BYD gyár

Itt a nagy bejelentés! Nem csak gyárat épít a BYD Magyarországon

2025.05.15.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a kínai gyártó.

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

"Ebben az új európai központban és fejlesztőközpontban összesen kétezer új munkahely jön létre. És ennek a kétezer munkahelynek a 90 százalékát felsőfokú végzettségű munkavállalók fogják betölteni, akik alapvetően mérnöki végzettséggel rendelkeznek" - tette hozzá.

A BYD gyárral kötött mostani megállapodás azt jelenti, hogy a jövő autóit is Magyarországon fogják gyártani - közölte a miniszterelnök csütörtökön Budapesten, miután hivatalában fogadta Vang Csuan-fut, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatóját és Vang Vej-csungot, a kínai Kuangtung tartomány kormányzóját. Orbán Viktor a BYD-val kötött stratégiai együttműködési megállapodás aláírása után emlékeztetett arra, hogy 1990-ben sikeresen kapcsolódtunk be a világ autógyártásába, létrehoztunk egy biztos ipari és technológiai alapot.

Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a világ egyik autóipari központja - mondta Vang Csuan-fu, a BYD vállalat elnök-vezérigazgatója csütörtökön a magyar kormányfővel folytatott budapesti tárgyalások utáni sajtótájékoztatón. A kínai vállalat Magyarországra helyezi európai központját.

A BYD elnök-vezérigazgatója kiemelte: ez a lépés nemcsak a BYD fejlődésének egy fontos mérföldköve, de egyben az Egy Övezet Egy Út kezdeményezés keretében megvalósuló, gyakorlati kínai-magyar együttműködés kézzelfogható bizonyítéka.

Magyarország az európai kontinens szívében komoly autóipari múlttal, jól fejlett infrastruktúrával és kiforrott ipari alapokkal rendelkezik, a világ egyik autóipari központja - fogalmazott az elnök-vezérigazgató.

A BYD-t 1994-ben alapították Kuangtung tartományban. Tavaly 4,27 millió új energiával hajtott járművet értékesítettek, a teljes járműértékesítést tekintve pedig a hatodik helyen állnak. Vang Vej-csung, Kuangtung tartomány kormányzója örömét fejezte ki, hogy Budapesten együtt lehetnek tanúi a BYD európai központja megvalósításának. A vállalat nemzetközi fejlődésében ez nagyon fontos lépés - húzta alá, kiemelve, hogy az új központ a tartomány és Magyarország gazdasági, kereskedelmi és beruházási együttműködésének egyik kiemelkedő eredménye.

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.11
Az IVECO az elektromobilitás területén is több mint 50 éves szakértelmére és kiterjedt....
2026.06.11
Az ADAC 2026-os májusi tesztjén mind a CYBEX Sirona Ti, mind a CYBEX Pallas G3 autósülés elnyerte a....
2026.06.11
Egy vérbeli terepjáró puhított változataként érkezik az Egyesült Királyságba a BYD új modellje, ami....
2026.06.10
Amióta van tömegközlekedés, azóta történnek tömegbalesetek.  ..
2026.06.10
Elfogták az ámokfutót - írja a police.hu. ..
2026.06.10
Az első városok intézkedéseket tesznek a kerékpárutakkal kapcsolatban: az új tesztek között....
2026.06.10
A Toyota Racing a héten tartja első nyilvános bemutatóját a folyékony hidrogénnel hajtott, belső....
2026.06.10
Sportosnak álcázza magát, a valóságban azonban inkább a kényelemre helyezték a hangsúlyt az új....
2026.06.10
A nemzetközi autóipari üzletágának folyamatban lévő átalakítása részeként újraalakítja....
2026.06.10
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program....