Rallye

Izgalmakat ígér a Mecsek Rallye

2014.10.10.

Izgalmasnak ígérkezik az országos rali bajnokság jövő hétvégi, szezonzáró futama, mivel Pécsen dől el a bajnoki cím sorsa szinte az összes géposztályban.

A 48. Mecsek Rallye pénteki sajtótájékoztatóján Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, a futam több különlegességet is tartogat a rajongóknak. A gyorsasági szakaszok közé például bekerült egy, a baranyai megyeszékhely repterén kialakított szlalompálya, emellett az egyik legkedveltebb hegyi szakaszon az eddig megszokottaktól eltérően, Árpádtető és Szentkút között hegynek lefelé haladnak majd az autók. Vári tájékoztatása szerint a versenyen közel 150 páros áll majd rajthoz, mivel Pécsen a Rallye2 és a Historic-sorozat zárófutamára is sor kerül.

Az elit kategória mezőnyéből a Ford Fiesta R5-tel rajthoz álló Kazár Miklós, Szőke Tamás páros és a Skoda Fabia S2000-rel versenyző Herczig Norbert, Baczigál Igor duó összecsapása ígér izgalmakat, hiszen – ugyan nagy a pontkülönbség, de – utóbbinak is van esélye a végső győzelemre. Ugyanígy nyitott a Rallye2 és a Historic bajnokság is.


Jelen István, a szervezőbizottság vezetője a várható menetrendről elmondta: a Mecsek Rallye jövő pénteki, Széchenyi téri ünnepélyes rajtceremóniája után az első és harmadik gyorsasági szakaszra a Pécs-pogányi reptéren kerül sor, ahol Vári Gyula műrepülő és motoros streetfightershow is szórakoztatja a közönséget.

A reptéri etapok közé beékelt árpádtetői esti szakaszt követően szombat reggeltől a klasszikus mecseki terepekre tér vissza a mezőny, amely a hetvehelyi, zobáki és orfűi útvonalakon halad majd. A verseny utolsó gyorsaságija után várhatóan szombat este hat órakor hirdetnek majd győzteseket a pécsi Széchenyi téren, a pilótáknak addig 137 kilométernyi gyorsasági szakaszt kell teljesíteniük.

Újdonság, hogy idén a Qualysoft SME Solutions Kft.   felajánlásának köszönhetően a rajongók számára - a hazai ralik   történetében először - minden platformon elérhető, ingyenesen   letölthető okostelefon-alkalmazás is készült.

Ranga Péter, a volt legendás raliversenyző, Ranga László Mitsubishi Lancer Evo IX-cel rajthoz álló fia a pénteki sajtótájékoztatón azt mondta, a Mecseken klasszikus hegyi, aszfaltos szakaszok komoly vezetéstechnikai tudást követelnek meg a versenyzőktől, főleg a hegyen lefelé vezető szakaszok teszik majd próbára a sofőrök képességeit.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.03
Folytatódik a burkolatjavítás az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől. A Magyar Közút....
2026.11.03
Megkezdődött a bécsi Ringstraße fokozatos átalakítása. A cél, hogy a gyalogos- és kerékpáros-....
2026.11.02
Az elektromos kamionok elterjedését nemcsak a töltőpontok számának növelése, hanem azok megfelelő....
2026.11.02
Az ausztrál Headspace Campers műhely alakította át komoly expedíciós járművé a furgon aktuális....
2026.11.02
Csökken 0,1 centtel a 95-ös oktánszámú benzin szabályozott ára kedden Szlovéniában, míg a dízel és....
2026.11.02
Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy....
2026.11.02
Miért érdemes most borosüveg parafadugót tenni az autóba? – teszi fel a kérdést az osztrák heute.at....
2026.11.02
A Nagy Imre út Vasvári Pál utca és Szauter utca közötti szakaszán új, osztott gyalog- és kerékpárút....
2026.11.02
A közlekedés határokon átnyúló jellege miatt az automatizált / autonóm járművek tömeges forgalomba....
2026.11.02
Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a Vas megyei Bögöte közelében -....