Peugeot

Izgalmas és látványos Peugeot koncepciók két kerékre

2024.05.07.

Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig korszerű és megfizethető modellekkel ért el sikereket. Az SPx koncepció a ma és holnap elektromos robogója lehet, míg a PM-04 Trail tanulmány inkább a könnyű terepmotorozás híveinek szól.

Talán kevesen tudják a Peugeot-ról, de tény, hogy az értékesített darabszámok tekintetében a francia márka a világ egyik vezető robogógyártója, ami nem is csoda, hiszen már 1898-ban bemutatták első kétkerekű modelljüket. A Peugeot újító szelleme mindig jelen volt a márka robogóiban; például ők mutatták be a világ első 45 fokos hengerszögű V2-es motorral szerelt robogóját, ám az igazi sikerkorszak a II. világháború után köszöntött be.

Ekkor az újjáépítés és a gazdasági fellendülés hatására egyre több embernek volt szüksége valamilyen közlekedési eszközre, ám az autó sokaknak még túl drága volt, a tömegközlekedés hálózatai pedig nem voltak olyan elterjedtek és könnyen hozzáférhetőek, mint manapság.

A legikonikusabb Peugeot robogó a 1970-es évek elején érkezett a piacra, ez volt a 103-as. A divatos, takarékos és megfizethető 103-as igazi telitalálat lett, illetve jókor volt jó helyen; elsősorban a mediterrán Európa napsütéses tájain fogyott nagy számban a Peugeot sikermodellje. Népszerűsége annyira átütő volt, hogy folyamatos fejlesztés mellett közel három évtizedig maradt gyártásban, s mindmáig ez a legnagyobb, több mint négymilliós példányszámban eladott robogó a világon.

A Peugeot 103 filozófiája mára sem ment ki a divatból, csak egy kicsit átalakult. Az SPx koncepció ugyanis több mint fél évszázaddal később a 103-as örökségét folytatja, ám teszi mindezt a mai korszellemnek megfelelően. A mai emberek elvárásai, értékei és prioritásai egyaránt különböznek az 50 évvel ezelőttitől, és mindez jól tetten érhető az SPx formatervében.

A Peugeot SPx legfontosabb jellemzői a minimalizmus, a fenntarthatóság és a társadalmai felelősség, így szinte magától értetődik, hogy az SPx elektromos hajtásláncot kapott. A koncepció alumíniumváza garantálja a kis saját tömeget, ami egyszerre javítja a hatékonyságot és az agilitást. Az összkép hatványozottan futurisztikus, amit az olyan részletek emelnek ki még jobban, mint az első villa és a szimpla hátsó lengőkar.

Utóbbi megoldásnak számos előnye van, hiszen így például könnyebben és gyorsabban leszerelhető a kerék, valamint a lánc karbantartása is egyszerűbb. A szimpla lengőkar magában foglalja a hátsó tengelyt, a lánckereket, így a kerékanya oldása után a kerék máris leemelhető a tengelyről. Az ilyen lengőkar ráadásul sokkal látványosabb is, mint a hagyományos kétoldalas megoldás. További előnye, hogy kisebb a rugózatlan tömeg, ami tempós haladás közben előnyt jelent a kétkerekű teljesítménye terén is.

A sajtóanyag elkészültekor a Peugeot még nem tette közzé az SPx teljesítményadatait, ám ha abból indulunk ki, hogy a robogótanulmány szellemi örököse a legendás Peugeot 103-asnak, akkor az 50-125-ös géposztály teljesítményszintjét várhatjuk tőle, ám a nyomaték és a nyomatékleadás az elektromos hajtásláncnak köszönhetően várhatóan nagyobb lesz.

Az, hogy az SPx koncepcióval a Peugeot nem a minél magasabb teljesítményszintet célozza meg, teljesen logikus és érthető lépés. Az elektromos robogókat ugyanis szinte az összes gyártó elsősorban kezdő motorosok vagy ingázók számára fejleszti, ez a vásárlói csoport pedig nem a lehető legtöbb lóerőt, a szédületes gyorsulást, hanem a megbízhatóságot, a megfizethető árat, a gyors töltési időket és a könnyű kezelhetőséget várja el kétkerekűjétől. Mindennek pedig az a jótékony hatása, hogy egyre többen váltanak négyről két kerékre, ami csökkenti az utak zsúfoltságát, illetve – különösen egy elektromos robogó esetében – mérsékli a lokális emissziót.

Nem a Peugeot formatervezői készítették a PM-04 Trail tanulmányt, hanem Oberdan Bezzi rajzolta meg a Peugeot számára ezt a koncepciót. Bezzi neves olasz motorkerékpár-, és robogódizájner, aki már több mint három évtizede alkot. Véleménye szerint is egyre többen vannak Európában olyanok, akik örömmel fogadnának a kínálatban egy könnyű építésű, akár terepre is alkalmas gépet 30 lóerő körüli teljesítménnyel. Ennek megfelelően Bezzi egy 300 cm3-es egyhengerest képzelt el a PM-04 Trail számára, amely bőven elegendő teljesítménnyel ruházná fel a kistömegű gépet. A formaterv egyszerre elegáns és modern, a PM-04 Trail divatos vonalai révén széles vevőkör tetszését nyerhetné el.

ILLUSZTRÁCIÓK: PEUGEOT-MOTOCYCLES, 1000PS.COM, MOTO-STATION

Bár hivatalos döntés egyelőre nem született arról, hogy a PM-04 Trail végül gyártásba kerül-e, de az biztos, hogy helye lenne a Peugeot palettáján. Az oroszlános francia márka jelenleg a világ hetven országában kínálja két- és háromkerekű robogóit. A széles paletta minden darabjában közös, hogy a hajtásról vagy villanymotor, vagy 50 és 400 cm3 közötti lökettérfogatú, kis fogyasztású, négyütemű, Euro 5-ös emissziós besorolású benzinmotor gondoskodik.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....