japán autó

A japán kormány be akarja tiltani a belsőégésű motorral szerelt autók gyártását

2020.12.26.

A szigetország a drasztikus lépést 2035-re tervezi, a még távolabbi cél pedig az, hogy elérjék a zéró károsanyag-kibocsátását 2050-re. Egyebek között ezek szerepelnek abban a "zöld növekedés stratégiája" című akciótervben, amelyet pénteken fogadtak el.

Az akciótervben az egyik fő cél 2000 milliárd dolláros növekedést generálni a környezetbarát beruházások és termelés területén az évszázad közepéig. Ösztönözni akarják a közműveket, hogy minél gyorsabban álljanak át a megújuló energiaforrások és a hidrogén alkalmazására, és hogy a 2030-as évek közepén az autógyárak már csak elektromos meghajtású járműveket gyártsanak.

Szuga Josihide kormányfő már októberben beszélt ezekről, amikor elkezdték összeállítani az akciótervet. „A világ előtt álló környezetvédelmi feladatokkal a zöld beruházásokban lehetőséget kell látni, nem pedig terhet” - mondta.

A stratégia végrehajtásához az országnak 30-50 százalékkal több elektromos energiára lesz szüksége, a megújuló energiaforrásokból pedig a mostani háromszorosára, ami az összes energiafogyasztás 50-60 százalékát teszi majd ki. A lehető legnagyobbra akarják növelni az atomenergia mint "tiszta energiaforrás" termelését is.

Az AP hírügynökség szerint nem lehet tudni, Szugának van-e akkora politikai súlya, hogy elérje az energiahiányban szenvedő ország fokozatos elszakadását az olaj- és gázimporttól.

A terv 14 területen jelöl ki feladatokat, egyebek között tengeri szélerőművek építését, amelyek 2040-re már 45 gigawatt villamos energiát termelnének.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
A Revuelto SV továbbfejlesztett, 1065 lóerős hajtáslánccal rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy....
2026.08.16
Volt már zenélő út, vízelnyelő, világító, készült műanyagból és egyre több az energiatermelő,....
2026.08.16
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe:  Igazoltatás kánikulában. ..
2026.08.16
Az új Skyline-t például 26 hónap alatt fejlesztették ki a semmiből, miután tanulmányozták, hogy....
2026.08.16
A X. kerület egyik legforgalmasabb vasúti átkelőjénél ellenőriztek a rendőrök; drónnal is figyelték....
2026.08.16
Néhány évvel ezelőtt még Németországból érkeztek a Volkswagen legfontosabb fejlesztései Kínába, ma....
2026.08.16
Nem tudni, hogy pontosan mi vezetett a balesethez, csak találgatni tudnánk – bár a látottak alapján....
2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....