Volkswagen

Járműtechnológiai digitalizálásban erősít a Volkswagen

2015.11.10.

Az Apple és a Daimler vállalatoknál az amerikai Szilícium-völgyben szerzett digitális technológiai tapasztalatokkal rendelkező felsővezetővel bővíti járműipari fejlesztési területeit a Volkswagen AG.

A Matthias Müller vezérigazgatónak közvetlenül alárendelt digitalizálás-technológiai stratégiai részleg élére kinevezett Johann Jungwirth egy éve dolgozik az Apple-nél, korábban pedig öt éven át a Mercedes-Benz amerikai kutatási-fejlesztési részlegét irányította. Az Apple autóipari ambícióival kapcsolatban akkor indultak el a találgatások a nemzetközi sajtóban, amikor Johann Jungwirth a Mercedestől a számítástechnikai vállalathoz igazolt át.


Amerikai médiaértesülések szerint az Apple egy elektromos autó kifejlesztésén dolgozik, amit 2019-ben tervez piacra vinni. A Mercedesnél Jungwirth a járművek hálózatra kapcsolásával és autonóm közlekedésével foglalkozott. Az Apple-nél betöltött pontos szerepéről nincsenek információk. Hivatalos titulusa szerint Mac számítógép-rendszerek fejlesztésével foglalkozott igazgatói munkakörben. A Volkswagen konszernnél az Audi tette meg eddig a legnagyobb lépéseket a járműtechnológia digitalizálása felé.

Januárban például egy Audi A7 modell önállóan tette meg a Szilikon-völgyből a Las Vegas-i CES szórakoztató elektronikai vásárra vezető mintegy 900 kilométeres utat. Az Audi vezette be - elsőként TT modelljében - a jármű irányítási és szórakoztató elektronikai rendszereit egy modulban egyesítő digitális műszerfalat is.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....