utánpótlás

Javultak a baleseti statisztikák tavaly

2024.02.14.

Legutóbbi rendőrségi podcastünkben Soltész Bálint szóvivő volt a vendég, akivel a tavaly évi végi ellenőrzések eredményeiről, és az éves hatósági intézkedések mérlegéről is beszélgettünk. Jó híreket hozott, és a tavalyi év is azt mutatta, hogy beállt egy szerencsés tendencia, amit nagyon jó lenne idén is folytatni.

Több szabálykövető autós, kevesebb baleset

Az óév utolsó óraiban is ellenőrizte az autósokat a rendőrség. Ne vegyük ezt vegzálásnak, mert értünk, a szabálykövető autósokért teszik.  Sajnos egy olyan, kényszer szülte intézkedés, aminek visszatartó ereje van, és ezáltal kevesebben mernek alkoholos befolyásoltság alatt volán mögé ülni. Szomorú, hogy retorzióra és elrettentő intézkedésekre, büntetésekre van szükség ehhez, hogy egy bizonyos réteg ne vegye a bátorságot ahhoz, hogy piásan is volán mögé üljön. Tehát az ellenőrzések sorozata visszatartó erő, és kevesebbet jelzett a szonda, mint a tavalyi évben. Ez azért is örömteli hír, mert már enyhe ittasság esetén sem csupán az a gond, hogy magában kárt tesz, hanem hogy ezzel veszélyezteti a vétlen közlekedőket, amivel viszont már komoly, akár életveszélyes balesetet is okozhat. Ezt persze soha nem ismerik be a rajtakapott sofőrök: aki látott már ilyen esetről videót, akkor a szabályszegű autós mindig azzal védekezett, hogy neki évtizedek óta van jogosítványa, soha nem okozott balesetet, két-három egységnyi alkohol után is beülhet, mert biztos magában. Persze teszi mindezt addig, amíg egy váratlan közlekedési helyzetben azonnal nem kell reagálni. Egy vészfékezésnél pedig nagyon számítanak a másodpercek, hiszen a reakció idő alatt is túl sokat halad a jármű ahhoz, hogy lemondhassunk arról a 21 méterről, amit például 50 km/órás sebességnél haladva megteszünk. Tehát ez csupán a reakcióidő, ami vezetésre alkalmas, józan vezetőre vonatkozik.  Engem az oktatóm azzal engedett el, amikor sikerült a forgalmi vizsgám, hogy az okmány lassan a zsebedben, de a vezetési rutin még messze nincs a kezedben. Mennyire igaza volt, és szavai lassan húsz év után is belém égtek. A vezetés nem gyerekjárték, tisztelni kell a fizikát, és bőven történhet minden út alatt elég váratlan esemény ahhoz, hogy ne rontsuk az esélyeinket azzal, hogy ne számíthassunk teljes kapacitáson érzékszerveinkre mert ez kell ahhoz, hogy lehetőségeinkhez képest mindig a legjobban kivédjünk, megoldjunk, egy váratlan forgalmi szituációt.

Az egész évi adatokat nézve is van ok az elégedettségre

Több, mint 10 százalékkal csökkent a halálos balesetek száma, és 20 százalékkal az ezekben elhunytak száma az elmúlt év azonos időszakához képest. Ez áll a rendőrség tavaly ősz végi statisztikájában, ami előrevetítheti azt, hogy a szabálykövetés megtérül, értékes emberéletek formájában. Ahogy ők is írják, a szabályok betartatása az elsődleges eszköz, amellyel el tudják érni, hogy csökkenjenek a balesetek. Kár, hogy az erős szankciók azok, amik jobb belátásra bírják a renitenseket, de esetükben nem lehet más eszközzel fellépni. Ezért maradnak idén is a közúti ellenőrzések, a szokásos akciók (ROADPOOL), hiszen nagyon erős visszatartó erejük van. A balesetek főbb okai nem változtak továbbra is a gyorshajtás, és az elsőbbségadási szabályok be nem tartása, és a kanyarodási szabályok megszegése áll az élen.

Jöjjön a tavalyi év legabszurdabb ittas járművezetéssel kapcsolatos esete

 

A Bács-Kiskun megyei rendőrök még tavaly tavasszal az 5-ös főúton akartak igazoltatni egy járművet, amit többszöri felszólításra sem állított meg a vezetője, és életveszélyes manőverekkel próbálta lerázni a rendőröket. Volt tilos jelzésen áthajtás, záróvonalon megfordulás, és négysávos főúton keresztbe fordulás is. Végül a rendőröknek sikerrel elkapták a száguldozót, és kiderült, hogy egy olyan testvérpár utazott a gépkocsiban, akik el voltak tiltva a vezetéstől, ráadásul menet közben helyet cseréltek, mert a „sofőr” még ittas is volt vezetés közben. Természetesen mindkettőjüket előállították, és felelősségre vonták. Sajnos a történet vége nem ismert, de bízom benne, hogy soha többet nem kerülhetnek jármű és jogosítvány közelébe. Ennél az esetnél sem egyértelmű, hogy aki már elve nem rendelkezik vezetői engedéllyel miért kontráz még rá azzal is, hogy alkoholt fogyaszt vezetés előtt? Mit gondol? Felmerül bennem ugyanez a kérdés amikor az intézkedő rendőr elől próbál meglépni. Vajon tényleg lezajlott a fejében a gondolat, hogy képes lesz kereket oldani a járőrök elől? Felháborító, hogy ilyen emberek veszélyeztetik a többi, szabályosan közlekedő testi épségét. Na, ezért is írtam korábban, hogy egy ilyen, váratlan forgalmi helyzetben –ha szembe találjuk magunkat egy őrülttel, és hirtelen, elkerülő manővert kell abszolválni mondjuk nedves úton – akkor minden érzékszervünkre, és reflexeinkre, na meg a járműkezelési képességeink maximumára lesz szükség, hogy kivédjük. Tehát semmilyen érzékszerveinket, reakcióidőnket tompító dolog nem férhet bele az utakon.

A kérés idén sem változott

Ha követjük a tavalyi év statisztikáit, sajnos az idén sem változhat, hogy szinte minden napra jut egy halálos közlekedési baleset. Tehát egy család gyászol, mert valaki már soha többé nem ér haza. Tehetünk érte, hogy ne így legyen, mert mindenki maga garantálja, hogy betartja a szabályokat, és megadja a kellő körültekintést, hiszen tudjuk, hogy a járművezetés nem játék, a közút nem versenypálya. Így biztosíthatjuk,

„…hogy mindenki hazaérjen!”

 

További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.21
A nyolcszoros világbajnok akkor állt az élre az utolsó napon, amikor mindkét versenytársa hibázott....
2024.04.21
Kölykök, szülők csodálták, amikor megjött, ma hűlt helye van, de nem azért mert mélyhűtött árukat....
2024.04.21
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Autó és a szép nők. ..
2024.04.21
Damiano, a világhírű Måneskin rockegyüttes frontembere ezúttal színészként jelenik meg a....
2024.04.21
A címvédő Michelisz Norbert a hetedik helyen zárt a vasárnapi második futamon a túraautósok....
2024.04.21
Pár hete adódott egy lehetőség, hogy kipróbálhassam milyen vezetni egy autóbuszt, persze csak zárt....
2024.04.21
- Folytatódnak a budapesti Liszt Ferenc-repülőtér megközelíthetőségét is érintő útfelújítási munkák....
2024.04.21
Csökkent a forgalomba helyezett új autók száma márciusban az egy évvel korábbihoz képest az Európai....
2024.04.21
Thierry Neuville vezet, de Elfyn Evans és Sébastien Ogier ott lohol a nyomában. A belga 108 km....
2024.04.21
Elfogatóparancsot adtak ki a Ferihegyi úton történt közlekedési baleset feltételezett okozója ellen....