F1

Jean Alesi a valaha volt legjobb Hamiltont látta az idén

2017.12.11.

Jean Alesi szerint Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, aki pályafutása negyedik világbajnoki címét szerezte meg az idén, soha nem volt még ennyire jó, mint 2017-ben.

Az 53 éves francia versenyző - aki 1989 és 2001 között 201 futamon indult a száguldó cirkuszban - az MTI-nek adott exkluzív interjúban azt mondta, mivel Ferrari-szurkoló, ezért szomorú, hogy nem az olasz istállóhoz került a vb-trófea, de minden tekintetben elismeri Hamilton teljesítményét.

"Ebben az évben elképesztően erős volt, óriásit küzdött a vb-címért, és még azokból a helyzetekből is kihozta a maximumot, amelyekben úgy tűnt, nincs esélye a jó eredményre" - nyilatkozta Alesi, aki a TOP 50 magyar autóversenyző elnevezésű díjátadó gála díszvendégeként járt Budapesten az elmúlt hétvégén.

Hamilton a budapesti futamon. Fotó: MTI archív

A Forma-1-es pályafutása során egyszer - az 1995-ös Kanadai Nagydíjon - győztes, 32 dobogós helyezéssel és 241 vb-ponttal büszkélkedő Alesi szerint az F1 kereskedelmi jogainak új tulajdonosa, az amerikai Liberty Media által már megvalósított és a jövőben javasolt változtatások vegyes fogadtatásra találtak.

"Ecclestone úr, vagyis Bernie megálmodta és megteremtette a Forma-1-et, én abban az érában versenyeztem és abba az F1-be szerettem bele" - mondta a francia pilóta. "Természetes, hogy az új tulajdonosok igyekeznek másképpen hozzáállni az üzemeltetéshez, de amennyire én látom, a konstruktőrök nem minden módosításnak örülnek."

A 2018-as idénytől életbe lépő szabályváltoztatások közül Alesi a pilóták fejét védő, úgynevezett HALO-rendszert emelte ki, mert szerinte a versenyautók látványa szempontjából ez lesz majd a leginkább szembetűnő módosítás.

"Ott voltam, amikor 1994-ben Ayrton Senna életét vesztette San Marinóban, és a televíziós közvetítésben láttam Jules Bianchi 2014-es horrorisztikus balesetét a japán GP-n, amely végül a fiatal pilóta életébe került. Sokan sokféleképpen vélekednek a HALO-ról, de mindenkinek meg kell értenie, hogy a nemzetközi szövetség számára mindig is a versenyzők biztonsága lesz az első, és legfontosabb szempont" - jelentette ki Alesi, akinek a fia, Giuliano az F1 egyik "előszobájának" tekinthető GP3 sorozatban versenyez, és elkísérte édesapját a budapesti gálára.

"Giuliano viszonylag későn, 13 évesen, pályafutásom utolsó versenyén, a 2012-es indianapolisi IndyCar-futamon döntött úgy, hogy versenyezni szeretne, én pedig támogattam és azóta is támogatom benne" - mondta a francia pilóta,  aki a magyar autóversenyzők közül korábban csak az ország első és eddigi egyetlen F1-es pontszerzőjét, Baumgartner Zsoltot ismerte.

"Most tanulom a neveket, de nagyszerű látni, hogy a szurkolókon túl maguk a versenyzők, csapattagok és szakemberek is hatalmas szenvedéllyel viseltetnek az autósport iránt" - nyilatkozott Alesi, aki arról is beszélt, hogy az elmúlt évtizedekben nemcsak a Hungaroringen, hanem a fővárosban is számtalan fejlesztés történt.

"Most vagyok itt első alkalommal a téli időszakban, korábban mindig nyáron, valamilyen versenysorozat aktuális hétvégéjén tartózkodtam itt. Meg kell valljam, 1989-hez képest óriási fejlődésen ment keresztül a mogyoródi pálya és Budapest is, csak kapkodom a fejemet, hogy mennyi mindent felújítottak, fejlesztettek itt a fővárosban, amely egyre szebb és vonzóbb lesz" - mondta a versenyző.

Jean Alesi a Forma-1-es pályafutása után a német túraautó-bajnokságban (DTM) versenyzett 2002 és 2006 között a Mercedesszel, amellyel 62 futamon ötször nyert és nyolc alkalommal állt dobogón. A francia pilóta 2010-ben indult a Le Mans-i 24 órás versenyen egy Ferrarival, és az Alesi, Giancarlo Fisichella, valamint Toni Vilander által alkotott trió a negyedik helyen ért célba a GT2 kategóriában.

MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.06
Újabb CAF-villamossal gyarapodott a budapesti járműflotta: utasforgalomba állt a 41. jármű. ..
2026.09.06
A VIII. kerületben, a Golgota térnél történt a baleset – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2026.09.06
Az 1200 négyzetméteres standon az új Trafic Van E-Tech lesz a főszereplő. ..
2026.09.06
Magyarországon is bevezethetik az átlagsebesség-mérést az utakon, ezért Tóbiás és Balambér....
2026.09.06
93,8 százalékos rendszerhatásfokával, 75 kilogrammos tömegével és 11,8 kW/kg....
2026.09.06
Karambolok, torlódások, rendkívüli közlekedési események az Útinform jelentése alapján. ..
2026.09.06
Önvezető buszok érkezhetnek Rómába. Az olasz főváros polgármesteri hivatala, közkeletű nevén a....
2026.09.05
A modern autókban már az ajtó kinyitása is szoftveres műveletté vált, Kína azonban most meghúzta a....
2026.09.05
Lezárták a Megyeri út érintett szakaszát a baleset miatt - írja kora este a Katasztrófavédelem. ..
2026.09.05
Pierre Gasly, az Alpine francia versenyzője nyerte a Forma-1-es Olasz Nagydíj szombati időmérő....