driftelés

Jégen driftelve állított fel Guiness-rekordot a Porsche Taycan - fotók, videó

2025.03.26.

Ismét elkönyvelhet egy Guiness-rekordot a Porsche villanyautója, a Taycan. Ezúttal egy GTS kivitel kormányánál Jens Richter oktató járt sikerrel, aki 17,503 kilométert sodródott, vagyis driftelt jégen. Mindezt 46 perc alatt, 132 kört megtéve egy speciális pályán.

Ez már a Taycan negyedik Guiness-rekordja, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyszerű lett volna a mutatvány. A januári hideg sem volt ugyanis elegendő ahhoz, hogy fényes nappal kibírja a speciális pálya a rekordkísérletet. A kereskedelmi forgalomban is elérhető szöges gumiabroncsból is egy másikra típusra volt szüksége a rekordkísérlet résztvevőinek.

Az első kísérletre január 14-én, napközben került sor a Porsche Arctic Center pályáján. A finnországi komplexumban kialakított jeges körpálya állapota azonban gyorsan romlott, így 11 kilométer után meg kellett szakítani a kísérletet.

A második nekifutásra a csapat rövidebb szögekkel rendelkező gumiabroncsokat választott. A titok azonban nem ez volt, hanem az, hogy végül az éjszakai próbálkozás mellett döntöttek. Ekkor ugyanis annyit csökkent a hőmérséklet, hogy a rövidebb tüskéket tartalmazó abroncsokat és az autót jobban tolerálta a körpálya.

Jens Richter ekkor 17,503 kilométeren keresztül tartotta kontrollált sodródás alatt a széria Taycan GTS modellt. Ez 132 kört jelent és azt, hogy pusztán a menetpedál és a kormánykerék használatával tette meg a távot 46 perc alatt. A hivatalos korábbi rekord 14,809 kilométer volt, amelyet alaposan felülmúlt a gép és ember párosa.

A Porsche részéről ez egy technikai erődemonstráció volt, amely azt hivatott bemutatni, hogy a négykerékmeghajtású villanyautó milyen tökéletesen kontrollálható ilyen extrém körülmények között is.

A finnországi helyszínt a német gyártó évtizedek óta használja és mindössze 150 kilométerre van az északi sarkkörtől. A Porsche Experience csapata egy 59 méter átmérőjű körpályát alakított ki a sikeres kísérlethez. A Carl Saville által hitelesített rekordhoz végül mindössze egy milliméteres szöges abroncsokat használtak, amelyeket a Michelin gyártott és bárki számára elérhető. Fontos megjegyezni, hogy a Taycan menetdinamikájáért, keréknyomásának ellenőrzéséért és menetmódválasztásáért is a Bosch rendszerei felelnek.

A rekorder járművet csak azért módosították, hogy megfeleljen a Guiness-elvárásoknak. Professzionális GPS-mérőberendezéseket telepítettek, és rögzítették a vezető tevékenységét (kormányzás, menetpedál kezelés) és a későbbi rekorderre ható G-erőket is.

Az esemény végén a lelkes csapat vezetője Christian Lehwald és persze a pilóta Jens Richter, megkapta a szervezet igazolását, így hivatalossá vált a rekord. A Taycan ezzel jelenleg négy címet tudhat magáénak. A Porsche 2023-ban a Hszincsiang-Tibet útvonalon állított fel rekordot, amikor 5573 méter magasra jutott egy Taycan Cross Tourismo.

2021-ben Leh Keen autóversenyző 165,1 kilométer/órás sebességre gyorsult fel egy New Orleans-i zárt kiállítóteremben. Ezzel pedig felállította a zárt épületben mért legnagyobb sebesség világrekordját.

2020-ban pedig a Porsche Experience oktatója, Dennis Retera tett meg 210 kört sodródva egy Taycan kormánykereke mögött egy mesterségesen felvizezett pályaszakaszon a Hockenheimringen. Ez 42,171 kilométert jelentett akkor 55 perc alatt.

A képre kattintva megnézhet egy videót

A Porsche Ice Experience 1996 óta létezik és 2014 óta működik a finnországi Leviben. Itt évente több mint 1500 Porsche tulajdonos tanulja a járműve irányítását havas, jeges körülmények között. A komplexum 300 000 négyzetméter alapterületű és négy speciális pályát tartalmaz, köztük egy komplett versenypályát. Az idei szezonra Hermann Tilke, számos Formula-1-es versenypálya tervezője újította fel és bővítette ki a komplexumot.

Forrás: boschblog.hu

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.05
A Nyíregyháza felé vezető oldalon, a 26-os kilométernél egy kisbusz és egy személykocsi rohant....
2026.11.04
Az Európai Parlament környezetvédelmi szakbizottsága (ENVI) szerdán megszavazta az új....
2026.11.04
Újra egy franciát kóstolunk, nem is kell olyan messzire visszanyúlni az időbe, pár éve már itt az....
2026.11.04
Összeütközött két személykocsi és egy kisteherautó az M1-es sztráda Budapest felé vezető oldalán,....
2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....