Lexus

Jégkeréken

2016.01.03.

A Lexus igen sikeres évet zárhat. Ezt szerették volna megspékelni valami igazán extra húzással. Éppen ezért végiggurultak London utcáin – jégből készült kerekeken!

A Lexus nem is olyan régen mutatta be az idei egyik legérdekesebb húzását, illetve mérnöki újítását. Az volt az a bizonyos lebegő deszka, amin állva egy kimondottan számára felépített pálya felett lebegni lehet. Most megcsodálhatjuk a legújabb „őrültségüket”. 

Egy Lexus NX Crossover, ami jégkerekeken gurul. Bizony ám, jégből készült kerekeken. A projekt három hónapnyi kutatással, tervezéssel és teszteléssel kezdődött. A sikerhez nagyban hozzájárultak a Hamilton Ice Sculptors emberei, vagyis profi jégfaragó művészek. Az igazi NX kerekeit és gumiabroncsait lézerrel szkennelték be, hogy aztán el tudják készíteni a pontos másolatát fagyott vízből. Minden egyes keréken egy 4 főből álló csapat dolgozott nagyjából 36 órán keresztül.

Miután elkészültek vele, LED égőkkel tették az egészet még látványosabbá. Ezután a Lexus úgy készítette elő a kerekeket, hogy az egész verdát 5 napon keresztül -30 Celsius fokon tartotta. És az autó ezek után is első indításra beindult és már mehettek is vele London utcáira. Igaz, hogy nem lehet vele száguldozni, de a látvány valóban lenyűgöző.

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.05
Van két hasonló, az elsőbbséget útszűkületben szabályozó tábla, amit rengeteg sofőr kever össze,....
2026.07.05
Újabb nemzetközi sikert ért el a Széchenyi István Egyetem Formula Student verseny csapata: az....
2026.07.05
Andrej Kiska a közösségi oldalán közzétett bejegyzésben számolt be arról, hogy kerékpározás közben....
2026.07.05
Július 1-jétől Bécsben az eddigi, régi papíralapú parkolójegyek érvényüket vesztik, és a parkolási....
2026.07.04
Az autóversenyzők sem próféták saját hazájukban, több magyar pilóta külföldön lett sikeres. ..
2026.07.04
A világbajnoki összetettben élen álló Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a....
2026.07.04
Nálunk miért nincs ekkora szabadság?   ..
2026.07.04
A Citigo elektromos lecserélése még éveket kell várni, ezért az indiai piacon forgalmazott Kylaq....
2026.07.04
Összesen két hétig, mintegy ezerötszáz kilométeren át volt a társam az Év Magyar Autója versenyben....
2026.07.04
Magyarországon 74 905 új személyautót helyeztek forgalomba az első fél évben, 13,3 százalékkal....