forgalomba helyezés

Jelentősen emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

2021.04.16.

Márciusban a piac talpra állni látszott az egy évvel ezelőtti összeomlásból, amikor a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások és súlyos bizonytalanságok megroppantották az értékesítést.

Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) pénteken nyilvánosságra hozott jelentése szerint az Európai Unió 27 tagállamában 1 millió 62 ezer 446 személygépjárművet helyeztek forgalomba márciusban, 87,3 százalékkal többet mint egy évvel korábban.

Az emelkedés a rendkívül alacsony bázisadatra vezethető vissza, ugyanis tavaly márciusban 55,1 százalékkal kevesebb, mindössze 567 ezer új jármű került ki az utakra. A járvány terjedését fékező intézkedések keretében március második felében a legtöbb autókereskedő szalon bezárt az EU-ban. A következő hónapban, áprilisban, amely a gazdaság teljesítményét tekintve a járvány legsúlyosabb hónapjának bizonyult, 76,3 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma. Az elmúlt egy év alatt csak szeptemberben mértek emelkedést, akkor is mindössze 3,1 százalékot.

Az Európában tavaly elsőként karanténba kerülő Olaszországban nőtt a legnagyobb mértékben, 497 százalékkal a tulajdonosának átadott új autók száma idén márciusban, de a négy legnagyobb piac közül három számjegyű emelkedést mutattak ki Franciaországban (191,7 százalék) és Spanyolországban (128,0 százalék) is. A német piacon jóval szerényebb, de így is jelentős, 35,9 százalékos volt a növekedési ütem.

Az első negyedévben 2,6 millió új autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 3,2 százalékkal többet mint egy évvel korábban. A márciusi erős eredményeknek köszönhetően Olaszország 28,7 százalékos és Franciaország 21,1 százalékos növekedéssel pozitív tartományba lépett, Spanyolország viszont 14,9 százalékos, Németország pedig 6,4 százalékos mínuszban volt még mindig.

Magyarországon a márciusban átadott új autók száma éves összevetésben 8,3 százalékkal, 12 ezer 434-re nőtt. Az első negyedévben 32 ezer 194 új autó került ki az utakra, ami viszont még mindig másfél százalékos csökkenést jelent 2020 azonos időszakához képest.

Az Európai Uniót, Nagy-Britanniát, valamint Svájcot, Norvégiát és Izlandot együttvéve márciusban 62,7 százalékkal, az első negyedévben pedig 0,9 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett új személyautók száma.

Ebben az országcsoportban a gyártók közül a piacvezető Volkswagen csoport márciusban 45,9 százalékos növekedést, de az első negyedévben még 3,8 százalékos csökkenést ért el. A luxusautógyártók közül a BMW 42,6 százalékos, a rivális Daimler pedig 10,7 százalékos növekedést tudott elkönyvelni márciusban.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.06
Három kínai autó, három ötcsillagos minősítés – ráadásul Európa szigorúbb, 2026-os biztonsági....
2026.11.06
Nem egyszerű átmeneti visszaeséssel, hanem évekig elhúzódó stagnálással kell számolnia a globális....
2026.11.06
Egy totálkáros autó hamarosan jóval többet érhet, mint gondolnánk. Az Európai Unió ugyanis....
2026.11.06
Véget ért egy korszak a német autóiparban: 32 év után legördült az utolsó Audi A8 a neckarsulmi....
2026.11.06
Hiába rendelnek el biztonsági visszahívást egy autógyártónál, a veszélyes hiba nem feltétlenül....
2026.11.06
Egyre drágább alkatrészek, emelkedő nyersanyagárak, milliárdos költségek és óvatos vásárlók: az....
2026.11.06
Új korszakra készül a brit ralisport: 2027-től jelentősen módosulnak a versenyautók műszaki....
2026.11.06
Új kihívó jelent meg az elektromos autók akkumulátorpiacán: a lítium helyett nátriumot alkalmazó....
2026.11.06
Amikor 1976-ban bemutatkozott az első Honda Accord, kevesen gondolták volna, hogy egy szerény....
2026.11.06
Alig indulunk el, máris bepárásodik a szélvédő, hiába töröljük le, néhány perc múlva ismét alig....